Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-09-01 / 7. szám - Sebesi Ernő: Ne légy jó!...

eleget alázták meg, már megérett a megváltásra, csak őneki kell eltűnni — világosan, félreérthetetlenül cik­káznak benne a gondolatok. Még ott ül a karosszékben. A más karosszéké­ben... Világosan látja a helyzetét. Felidézte a vég­zetet, egy gyerekes, jóhiszemű és ártatlan kíváncsi­ság miatt. Bűnhődnie kell, ez világos. De hogyan? Nyitva előtte a szivardoboz. Ott feküsznek benne kol­légájának nehéz, drága szivarjai; eddig nem nyúlt feléjük. Halálos méreg ez a szívének, mely már eddig is kezdett kihagyni. Már berozsdásodott, akárcsak a prakszisa... Most mohón rágyújt és egyre erőseb­ben, feltétlenül bízik abban a kis agyi erecskében, mely előszeretettel szokott megrepedni, ha jön az az ictus haemorrhagiens. Az agyvérzés banális tünetei lefolynak a képzeletében. Vizsgálgatja magái és re­méli, hogy ellenállása is csőd előtt áll. ítéletet tart önmaga fölött. Ez az utolsó szigorlat, amelyen mindenki megbukik. A halálra gondol. Sűrűn eregeti ki a füstöt. Kábulni kezd. Valami könnyű lebegés játszik vele, amely te­le van nirvánába vesző ígéretekkel. Most már végkép elfelejti, hogy a fia hiába várja ott annál a vendéglői asztalnál ebédre? A fia még semmit sem tud, ő min­dent. Most már nincsen fia, csak egyetlen egy akara­ta: Nem lenni! Hallja, amint az ápolónő tesz-vesz a másik szobá­ban. Még sem mer bejönni. — Haza mehet Juci, — adja ki a rendelkezését előkelő hanyagsággal. Utolsó rendelkezése az életben... A szivar nem izük ... A mappán ott hever a pénz, amit a szegény leány a fejéhez vágott. Az egyik papírpénzen új szivarra gyújt. Egy vil­lamos gomb után kapkod. Be kellene rendelni a vég­zetet, hogy intézze el sürgősen, mint egy halasztást nem tűrő aktát. A szivar egyre kábítja: régi antik hő­sökre gondol, akik hasonló helyzetben kardjukba dől­tek. Tudja, hogy ő is felszabadította a Rontás szel­lemét, egy gonosz varázslat foglya ő most és mene­külni próbál. A semmibe ... De most végre valami szokatlan nyomást érez az agyában. Ez az az artéria — gondolja és érzi, hogy már nem késik soká a felszabadító, megváltó repedés. — Ruptura, — mondja gépiesen, mintha súgással ki akarná segíteni a végzetet és mintha ellenőrizné a végső szimptomát.

Next

/
Thumbnails
Contents