Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1934-09-01 / 7. szám - Németh Antal: Vörösmarty
tók műveiben inkább érvényesülnek az álomtartalmat a lappangó álomgondolat szerint kiformáló, alakító erők, mint az objektív fantázia-típusú alkotóknál, így a mű is inkább „elfojtott vágyak leplezett teljesülése", mint azoké, akik tudatosan, a valóságvilágtól inkább megkötötten alkotnak. ★ Vörösmarty a Z a I á n-ban viszonzottnak álmodja reménytelen szerelmét, vágya teljesül: Hajna szereti Étét. A hatalmas Zalán vízióban két alakban inkarnálódik hősi, színes álmát objektiváló költő: a valóság-ember — Etében, a szellemi ember — a Délszaki tündérben. A Délszak-tündér — Hajna korreláció előfutárja a Csongor és Tündének. Csakhogy addigra már még kevésbbé kötik a valóság-mozzanatok, több esztendő távolában önkényesebben, egyetemesebbé mélyülten tudja szimbolikussá alakítani az elérhetetlen után való sóvárgás örök emberi históriáját. Vörösmartyban is megindítja fantáziájának valóság-gyűlölő ereje azt a folyamatot, amit a szerelmi ideál költői absztrahálódásának nevezhetünk és aminek legrnonumentálisabb példáját Dante szolgáltatta . . . * A mese mindig gyermekien spontán, mitikus fantázia alkotása. Hasonló az álomkiéléshez. Nem gátolja a tudat formateremtő ereje, nem gátolja a valóságélmény a fantázia önkiéiését, mely a mesében tornázza ki izmait. A mese így mértéke lehet egy nép fantázia-intenzitásának. Ez azonban nem jelent egyben nagy irodalmi kultúra-csirát is. Lehet nagy mesealkotó-fantáziája egy fajtának, de tudata csökevényes a túlfejlett tudattalannal szemben. Az ilyen népfaj nem érzékeli olyan intenzíven a külvilágot; nem is érdekli, nem kutatja, csak azokon a pontokon, ahol érintkezik a mikrokozmosszal. A külvilágot szereti megkötni, dogmatikus formákkal leigázni, hogy ne
