Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-09-01 / 7. szám - Németh Antal: Vörösmarty

zavarja a fantáziatevékenység kiélése közben. Csak a valósággal korrelációba kerülő fantáziának van igazi alkotó-tevékenysége és az alkotásnak történelme. Csak ebben az esetben lehetséges folytonos eltolódás külvilág és Én között. Ezért mozdulatlan Kelet művészettörténete.

A „l'art pour l'art"-mese arra alkalmas egy-egy fáját az értelem beoltja (Goethe, Vörösmarty), hogy ne csak vadvirágot, de értékes gyümölcsöt is (Faust, Csongor) teremjen.

*

Csongor ugyanúgy típusa az elérhetetlent hajszoló embernek, mint Faust, csak nem egy középkori tudós meséjében jelenik meg, ami által adekvát kifejeződése lesz a német szellemnek, hanem a mesekirályfi csillogó köntösében, ami viszont a magyarság lelkiségére jellemző mozzanat. Csongor ugyanúgy a ponyvának és az egyszerű emberek meséjének Árgyilusából nő mitikus arányúvá, mint Goethe örök emberszimbolúma a német Népkönyv és a vásári Faust-Puppenspielek naív figurájából. A Csongor és Tünde nem a magyar mesekincs felülmúlhatatlan költői feldolgozása a Szentivánéji álom hatása alapján, nem tündéries játék, mint Gyulay nevezte, hanem az emberi lét hamleti kérdései fölött töprengő költői vízió, melynek humoros mozzanatai az élet teljességének érzékeltetése, a komplementer hangulatok kedvéért szövődtek szorosan a dráma menetébe, a fájdalmasan borongó, elmélkedő és a humorra való erős hajlamból összeszőtt magyar temperamentum hű tükreként.

*

Maga a mese már genezisében magával hozta azokat a hajlamokat, melyek kifejlesztésével szimbolikussá nemesedhetik. Eddig csupán az Apuleius Arany szamarából jól ismert mondáig sikerült