Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-06-01 / 6. szám - Juhász Vilmos: Ázsia kultúrtörténetének vázlata

módjukkal különülnek el egy világtól, amely napi örömökbe és gondokba temetkezik.

Ne feledkezzünk el arról sem, hogy a Genézis könyvében Á b e I, a nomád pásztor, az istentől el nem távolodott igaz, míg Kain a földműves, a birvágy és az erőszak embere, aki elrejtőzik isten színe, a tiszta erkölcsi törvény parancsa elől.

Egy harmadik sémita nomád népáradat Keletre fordult és Mezopotámia szumir uralom alatt álló városállamait rohanta meg. Ezek az akkádok voltak, akik szumir alapokon létrehozták a b a b i I o n i a_i kultúrát és a föniciaikkal egyetemben alapjait vetették meg a kapitalisztikus kaikulativ életformának. Egy részük azután a Tigris és Eufrátesz mentén északra vonult és megszervezte úri rétegként az asszírok birodalmát.

Az államok, amiket a sémita hódítók Előázsiában és a Földközi tenger mellékén létrehoztak, áldozatul estek indógermán népek, perzsák, görögök, rómaiak hódító előretörésének. A letelepedett sémiták kipusztultak, szét szóródtak a világ minden tája felé, vagy pedig alárendelték magukat uraik szellemiségének, átalakítva azt a saját képükre, de a pusztai nomád sémiták továbbra is a maguk szabad és egyszerű életét élték. Ezek a Belső Arábiában nomadizáló sémiták mind délsemiták voltak. A sémitáknak csak ez ága, mely legkevésbé sodródott bele a „nagy” történelembe, őrizte meg az ősi nomád aktivitást és alkotóerőt. Épen a római birodalom fénykorában, Krisztus születése körül, kezdenek ezek az arabok előnyomulni a kultúrterületek felé és azok határán rövid életű félnomád és a sémitákra jellemzően mégis városias jellegű birodalmakat létrehozni (P a I- m y r a, Petra). Az arabok előnyomulása a kultúrterületek felé szakadatlanul tartott a Kr. u. századokban, de egy világtörténeti jelentőségű népmozgalomban, új népvándorlásban csak akkor robbant ki, mikor M o h a m m e d az ősi Egyistenhit prófétájaként egyesítette a hitetlenek ellen Belső Arábia nomád beduinjait épúgv, mint a letelepedett arab városlakókat. Tehát az utolsó sémita népvándorlás is csak akkor nyert ellenállhatatlan lendületet, mikor az Egyistenhit harcos elterjesztését tűzte zászlajára. Ebben a hihetetlen átütő erejű mozgalomban, melynek erőforrása az iszlám kérlelhetetlen harcos szelleme és kultuszának patriarchális egyszerűsége, nem a nomádok