Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-06-01 / 6. szám - Khín Antal: Az aranyászat

AZ ARANYÁSZAT

(Egy letűnt ősfoglalkozás a Csallóközben.)

Csallóköznek, a rege Aranykertjének ősfoglalkozásai közé tartozott a napjainkban kipusztult aranyászat. Nem csallóközi ember nem is akarja elhinni, hogy e szigetvilágban valóban termett is arany és éltek is abból aranykereső emberek, akiket aranyászoknak hívtak. A regének pedig igaza van, habár nem is a tündérek e mulatóhelyén támadt azok elhullatott aranyhajszálaiból a s á r a r a n y, hanem alpesi arany valójában, ahonnét az Oreg-Duna hullámai hömpölygették Csallóközbe.

Akik Jókai regényeit olvasták, ott hallottak valamit a csallóközi aranyászról. Jókai azonban pontosabban nem figyelte meg, mert Lenci fráter aranyásza cigány. Az igazi aranyászok pedig nem voltak cigányok, hanem színmagyar emberek. A cigányok csak héba-hóba fanyalodnak rá, mint a halászatra, mert az aranyászat fáradságos és kitartó munkát követelt.

Az aranyászok népe a dunamenti (Öreg-Duna) falvak lakosaiból került ki. Aranyos, melynek eredetét is az aranyászathoz fűzi a rege, Leél (a Lél-törzs egyik ősi faluja, a legendás kürtös Lél vezér törzséé), Kolozsnéma, Csicsó, Medve, Szap, Baka, Bodak, Sül (a nép Sülnek és nem Sülynek mondja), Vajka, Doborgaz; Kis- Csallóközben (a mai szigetköz): Ásvány, Lipót, Remete az igazi aranyász telepek.

Még jó néhány évtizeddel ezelőtt sok tanulságos anyagot lehetett volna összegyűjteni köztük a magyar őstörténet számára, mely most már örökre elveszett. Különösen az ősi magyar hitéletnek maradványai rejtőztek náluk, épúgy, mint a halász és a pásztornépnél.

Az aranykeresést igen primitív eszközökkel űzték, melyet, épúgy,, mint a halász a maga szerszámait vagy a pásztor eszközeit, maguk készítették s csak egy-két szerszámot vásároltak.

A tárgyi néprajz szempontjából egyik legérdekesebb szerszám az aranyász-pad vagy asztal, melynek kezdetlegesebb formáját I ó-nak csúfolták ők maguk. Ezen mosták az aranyszemekkel kevert homokos kavicsot.