Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-06-01 / 6. szám - Déman Pál: Régi magyar templomépítés

püspöki katedrálisok mellett és után a magyar román templom fejlődési fokait. A szerzetesrendek a korai időkben betelepíttetve, magukkal hozták rendjük hagyományait, s a liturgia követelményei mellett a rendi regulák előírása nyomán kifejlődött templomtipusaikat. A bencések Szent István idejétől fogva hosszú időn át megőrzik vezető szerepüket az ország kultúrális életében. Számos templomot építenek, különösen a Szent László alatt, a XI. század végén Franciaországból betelepített csoportjuk. Számos alkotásuk maradt fenn épen, rendi és alapítványi templomok, amelyek egyszerű, de jellegzetes alaprajzi típusnak s a felépítésben is számos magyar sajátosságot mutatnak. Ilyen például a tornyok alatti térnek a mellékhajókba való bevonása, ez a térkapcsolás máshol nem fordul elő. E bencés templomok fejezik ki talán leghívebben azt a rendíthetetlen hitet, a vallásos bizodalomnak azt a kielégítetlenségektől ment nyugalmát, amely a XII.— XIII. században a magyar népben gyökeret ver. E kor kiegyensúlyozott vallásossága valahogy közelebb áll a magyar nép leikéhez s ezért hiánytalanabb művészi kifejezést nyer a magyar templomokban, mint a későbbi gótika misztikusabb, extatikusabb lelkisége.

A bencések hegemóniája már a román stílus virágzása közben meggyengül. A prémontrei és a ciszterci rendek nem sokkal megalapításuk után megtelepednek Magyarországon és főleg a XIII. század elejétől élénk építőtevékenységbe kezdenek. Különös, hogy ameddig a legtöbb országban az egyes rendek által kialakított építészeti iskolák egymástól szigorúan elzárkóznak, Magyarországon erősen hatnak egymásra. A bencések a prémontreiek hatása alatt boltozott bazilikákat építenek, sőt a csucsívet is átveszik. A prémontreiek, akik már az átmeneti stílus úttörői, viszont átveszik a magyaros bencés alaprajzot és azt csupán gazdagítják, karzattal, néha kereszthajóval. Legjelentékenyebb alkotásuk a XIII. század első felében épült