Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1934-06-01 / 6. szám - Somfay Margit: Csak Móric házassága
jobban tudta, hogy nem lesz annak vége ez életben. Csák Móric meghalt és aki él, az a világról lemondott Móric barát. De nem szólt egy szót sem. Megpróbált imádkozni, de az estebédhez berendelt citerások, énekesek zaja mellett nem lehetett. Később meg egyéb fogta vissza az imádkozástól. Furcsa gondolatai támadtak. A feleségét látta, abban a szilvakék selyemruhában, amelyben ma eléje vezették. Édes rózsaszag áradt róla. Keblének fehér halmai puha teltséggel villoptak elő a ruha kivágásából. Karcsú dereka szinte két marokkal átfoghatónak látszott. Friss ajkai körül könnyű mosoly bujkált, olyan sírásba hajló védekező mosoly és amikor ránézett, a ragyogó sötét szemek lenéztek tekintete elől és fehér arca pirosra változott. Csák Móric agyára gyönge kábulat ereszkedett, szeme előtt rózsaszínbe borult a világ. — Jó lenne azt a karcsú derekat átfogni, azt a fehér, keskeny asszonyi kezet nyaka körül érezni, azokra a hófehér keblekre édes csókkal ráborulni, azt az édes ... Felugrott a székről. A szemei különös, nyugtalan fénnyel fordultak Amadéra: — Megyek! — Hova? — kérdezte Amadé. Csák Móric, mintha egy percig sem lett volna domonkos barát felelt: — A feleségemhez! — és kirohant. Amadé intett az apródnak, hogy töltsön. Diadalmas ábrázattal itta ki a bort, aztán odaintett a kezét boldogan dörzsölő ezermesternek: — Okos ember kegyelmed! Csák Móric pedig futott a közös szóba felé, ahova atyai és nádori parancsra együvé csukták őket. Futott, mint az olyan ember, akinek meggyűlt a vére. Bent a szobában, az egyetlen fekhelyen, a szilvakék ruhában feküdt Csák Móricné. A ruhájára és bőrére hintett rózsaszag betöltötte a szobát. A búcsúzó nap vörös fénye ragyogva sugárzott rá. Csák Móric már az ajtóban ölelésre tárta karjait, úgy rohant a fekvő asszony felé. Az ágy előtt azonban ijedten megtorpant. A szilvakék ruhából halottfehéren világított az arc, a reggel még kivánatos piros ajkak feketék voltak, a sötét szemekből hiányzott az öntudat. A Csák Móric kiáltozására odasereglett házbeliek szóltak Amadénak, aki futva érkezett. A szobába parancsolt ezermester reszketve mondta ki a diagnózist:
