Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-06-01 / 6. szám - Somfay Margit: Csak Móric házassága

CSÁK MÓRIC HÁZASSÁGA

A lakodalmi asztal mellett, a citerások, a kürtösök és csengős dobot rázok ütötte zajban Amadé nádor odahajolt a szomszédjához és ravaszul összehunyorított szemmel nézve rá, kérdezte:

— Mihez

hasonló a Csák Máté derekán feszülő öv?

A kérdezett tekintetét az előtte álló tálról, amely sült baromfihússal volt megrakva, Amadé nádorra sze gezte. Mint, akit legédesebb álmából zavartak ki, oly keserves ábrázattal mormogta:

— No,

mihez?

— A

vakító istennyilához. Szerencse, hogy nem csap le.

— Ha

lecsapna is, elsősorban Máté őkegyelme vallaná kárát.

— Ki

sajnálná? — de ezt már csak gondolta Amadé nádor, amint a többit is csak magának mondta, míg szomszédja ismét elmerült a libacombok, csirkefertályok rágásába. — Ronda fajzat ez a Máté. Dölyfös, veszekedő, telhetetlen és a tetejébe, becstelen politikát követ. Úgy agyarkodik a királya ellen, mintha oka lenne rá, pedig csak a saját gonosz feje viszi ellene. De mért? Tán ő akarja István koronáját? Kétszer sem mondja, hogy nem.

Erre a feltevésre megforrósodott a feje. Mátétól minden kitelik. Eddig is király volt a király mellett. Híve is van elég. Mintha több is, mint kellene! Az ő fiai is, számszerint négyen, erősebben udvarolnak neki, mint ahogyan a vendégjog megkívánja. De különben is, mi a csudának jött el a lakodalmi cécóra? Mert hívták? Bajosan! Azt se lehet elhinni, amit érkezésekor mondott:

— Már

ünnepelek én is, ha Csák nemzetségbeli házasodik!

Amadéban fortyogott az indulat. Hisz, ha jól meggondolja, ez akár sértés is lehetett. Egyoldalulag hangzott igen, hogy „Csák nemzetségbelit" jött ünnepelni. Az Amadék tán kutyák? Eh, ünneplés! Más célja! volt az idejövésének. Megint a fiaira gondolt. János is, Miklós is, Dávid és László nemkülönben túlszíves képpel forgolódnak Máté körül. Még megéri,