Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-06-01 / 6. szám - Török Sándor: Az emberek, akinek nincs illetősége

de olyan nagyon gyönyörű, mint a képeken és nem is szólt, csak a kezét nyújtotta és a szárnya alól, mintha jó melegség áradna ■■— elzsibbadt tőle az ember és elült az éhsége. — Az angyal kézenfogta és elindultak ketten a fehér szőnyegen, amelyik — eqyszer visszanézett — látta imhol felgönyölődik utánuk.

így mentek, mentek a muzsika hangjainál és elértek a csillagig, amelyik lámlám, vert arany kapu volt, igen, vert arany kapu és apróbb-nagyobb gyémántszemecskék ültek a cirádái között. Kis gyöngyház fogantyút húzott meg az angyal és csengő szólalt meg szakasztott, mint a ministránsoké... és a kapu akkor feltárult és beléptek. Valaki állt a kapuban, öreg ember, kulccsal a kezében, olyan lepelruhában, mint az angyal, de szakállas volt, fehér szakállas — Szent Péter persze — csak egy bólintással kérdezett és az angyal azt mondta hangtalan szájamorgásával:

— Ez

az az ember, akinek nincs illetősége — és irtózatos ijedelem fogta el akkor, de az öreg mosolygott és intett, hogy lépkedjen csak utána.

Bárányfelhőkből font oszlopok között, jószagú folyóson mentek végig egy ajtóig, ahol az öreg ember megállóit egy pillanatra s kopogott. Az angyal bólintására beléptek.

Bennt ragyogó trónuson egy ember ült és a szeme mély volt, de olyan szelíd, mint a gyermeké s felkelt és eléjük jött és akkor látta, hogy a megváltó Úrjézus ő, szakasztott olyan, mint a Kálvária-dombon, csak magasabb és nem olyan merev az arca.

— Uram,

— mondta az öreg és meghajolt, — itt van az az ember, akinek nincs illetősége, — és akkor ő térdre akart borulni, de Jézus intett, hogy maradjon állva, és felemelte, az átszűrt tenyerét és hármat tapsolt, mint a király cselekedte egyszer régen a színházban ahon látta — mikor az udvarral szót akart érteni.

A tapsolásra, honnan — honnan nem, apró kis angyalkák kerültek elé és vakító fehér, vörös pecsétes írást adtak a kezébe, szét is teregették és olvasta: Illetőségi bizonylat. És aranyszegélye volt az írásnak és belül is csupa aranyból és karbunkulusból kirakva az öregbetűk — Illetőségi bizonylat s a faluja neve... a szülőfaluja és a járás, a megye, csillogó kis kövekből minden s a jegyző aláírása rajta és szám, szám, sok szám rajta... és zümmögve, zümmögve futotta