Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-06-01 / 6. szám - Darkó István: Fekete szivárvány

Beszorították a sarokba és a kabátját rángatva ordítottak rá. A szabó az arcába köpött. Egyszerre elsöpörte maga elől őket és reszketve, tiltakozva állt előttük.

— Gyurkó,

— mondta a tanító, — most megtanulhattad, hogy vége a régi világnak. A kozsuk hímzése is megváltozott. Kis dolgokból lesznek a nagyok... Ülj ide le velünk és hallgass ránk. Amit itt hallasz, megmondhatod a többieknek is a lazokban.

— Ülj

le, te bolond! — szólt rá a vörösképű is és maga mellé húzta Gyürkét. — Más is volt katona, nemcsak te.

— Azt

parancsoljuk most meg neki, hogy vegye magára a kozsukot, — morgott a szabó.

— Szívesen

fel is veszi ő, ne féljetek, — mondta a tanító.

Tapsoltak is neki, ahogy bebújt az új ködmönbe. A szabó csak tovább okvetetlenkedett:

— Mi

vagy hát te, mondd?

— Juhász.

— Azt

jól tudom. De a néped mi?

A tanító leintette:

— Hagyjátok

már. Ugyan mi volna más a Gyurkó, mint jó szlovák?

Gyurkó rábólintott. Az járt az eszében, hogy amikor bevonult katonának, akkor is megkérdezték tőle, hogy melyik a népe. Azt felelte, hogy ő bizony a hegyekben lakik. A német őrmester azt mondta rá, hogy akkor medve vagy. Azontúl mostanáig senki sem kérdezett ilyesmit tőle. És azelőtt se kérdezett. Mintha az erdőben egy fa mögül ugrott volna ki valaki, aki rákiáltott és megijesztette, úgy érte ez a kérdés: Mi a néped?... Csakugyan, mi hát? Hátrakutatott az emlékezetében s az apja ráncos, fekete képe állt előtte. Vasárnapon, a ház előtt, Istenem, milyen régen volt az. Az apja, az arcára se emlékszik már, odahúzta az ölébe, később pedig, mikor ő volt akkora, mint Jankó, aki most már a legényekkel sugdosódik, odaültette maga mellé a kőpadra. Furcsa dolgokat beszélgetett neki ilyenkor az apja. Hogy is mondogatta az öreg? Hogy valahonnan délről, amonnan lentről jött először ide a lazokba az ő nagyapja, vagy talán még annak is az apja. Valahonnan messzi lentről jött a nagyapád, mondta az öreg, te arra már nem emlékezhetsz, Gyurkó fiam. Talán nem is nagyapát