Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1934-06-01 / 6. szám - Darkó István: Fekete szivárvány
potom áron, felébe a büdös sajtjáért csináltam neki. Meg vagy-e elégedve, kérdem tőle... Azt mondja, hogy meg, csak a hímzés színe nem tetszik. Neki még zöld kell a kék helyett! — Bolond vagy te, snájder, — szólt közbe szelíden Gyurkó. — Hallgass! — ordított rá egy vörösképű ember. A tanító is megszólalt: — Meg kell tőle tudni, hogy érti-e, mit mondott evvel? A vörösképű megint ráordított Gyurkóra: — Mondd meg, hogy mi a kifogásod a hímzés ellen? — Nekem csak az, hogy egészen más a színe, mint amilyent eddig hordtunk. — Ahá! — kiabált a szabó, — lássa, tanító úr?! — Várjatok, — intett a tanító, — beszéljünk értelmesen. Nézd Gyurkó, te talán nem is tudod, hogy mit beszélsz. Pedig neked, már csak a származásod miatt is, vigyáznod kell. Arról van itt most szó, hogy másképp lesz, mint volt. Akik eddig urak voltak, elmennek a pokolba. Mink leszünk helyettük az urak, érted? — Értem. A tanító úr úgy magyaráz nekem, mint egy kis gyerekecskének. Tudom, most forradalom van és kiütött a szabadság. Én a háborúból hazajöttem és csak azt mondtam, hogy a szabó más hímzést tett a kozsukomra, mint amilyent eddig hordtunk. — Milyen színe volt a régi hímzésnek? — ordított közbe a szabó. — Ti is úgy tudjátok, ahogy én. A vörösképű felemelte az öklét és előreugrott: — Mondd, milyen volt? — Ejnye, hát megbolondultatok?... A virágok sárgák, pirosak, kékek voltak rajta, meg fehérek, a zsinór, meg a gombok is így változtak... •— No látod... Az urak akarták így, a zöldet is. — Nem tudom. A szabó nem bírt magával: — Én száműztem a zöldet és kéket tettem a helyébe. Most is pirossal és fehérrel kezdődik a játék, csakhogy kékkel folytatódik. Egyszerre ordították: — Akin régi kozsukot látunk, letépjük. — Most majd mi parancsolunk. Gyurkó fejcsóválva állt közöttük: — Nem tudom. Hagyjatok.
