Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1934-06-01 / 6. szám - Darkó István: Fekete szivárvány
FEKETE SZIVÁRVÁNY l. A reggel a hegyek között terjengő vastag ködöt magába szippantotta. A Tátra barna ormai kibukkantak a távolodva oszló sűrű gőzök között. A közeli Gyömbér szürke sziklalapjai megcsillogtak a kisarjadó fényben. Késő ősz volt már. A vadgyümölcsök utolsó szemei is elfonnyadtak a fákon és megrothadtak az erdei avarban. A nagy esők már elmúltak, de a hó még a Tátra ormáig sem érkezett el. A parázs közül kiszedett krumplit az emberek két markuk között hűtögették. A juhokat már befészkelték télire a gerendából rótt házba. A sziklából repedt kövek úgy csikordultak a szöges bakkancs alatt, mint a fagyott hó. Bocskorban alig lehetett rájuk lépni. Sötét téli madarak ültek a fenyvesekben és téli kiabálásaikhoz egy-két hangot már megpróbáltak undok torkukon. Gyurkó juhász tekintetével felmérte mindezt. Hoszszú nyárssal megigazgatta a füst fölé akasztott ostyepkát. Egyiket odébb tolta, a másikat maga felé húzta, motozott és az időt rabolta. Megnézegette a ház elkerített végében a mozgolódó állatokat is. Rájuk szólt s hogy a juhok a hangjára mozdulatlanul megálltak, lassan megszámolgatta őket. Napjában ezt többször megcselekedte. Idejében nekilátott felöltözködni. Lassú élvezettel szedte magára a vasárnapi ruhadarabokat, a jó dörzsölés, fehér alsóneműt, a halina nadrágot s a jühbőrből készült ujjatlan mellényt. Sárgarézzel kivert széles bőrövet kötött a derekára. Kilépett az ajtón és észrevette, hogy a házzal szemben, a közeli oldalon csomóba bújva ülnek a fiatal juhászok. Jobban szemügyre vette őket. A szomszédos lazokból is látott köztük embereket. Közöttük volt az ő süldő fiacskája, a Jankó is. Azok is megpillantották őt és szétkapták a fejüket. Feléjük szólt:
