Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-06-01 / 6. szám - Darkó István: Fekete szivárvány

— Mit

csináltok, ifjacskák?

Merészen így feleltek neki:

— A

nap végét várjuk.

Megmordulva nevettek utána. Gyurkó csodálkozva állt meg, figyelmeztetően intett feléjük és odadobta nekik:

— Nocsak

korán kezditek várni... Jankó fiacskám, megyek a faluba.

A háborúból hozott bakkancsában gyorsan lépegetett az utón lefelé. Az ismerős kövek! Némeíyik nagyobb kőlapot talán még ő rakta le a gondtalan csermely szélére, útnak a víz és a sár ellen, a láb alá. Eszébe jutott az is, amikor megtömött tarisznyával ezen az utón indult lefelé a háborúba. Abba a fárasztó, nagy bolyongásba, amelyet keresztül-kasul bejárt. Száz évig is tehette volna, soha úgy ki nem ismerte volna magát benne, mint az itthoni rengeteg erdőben. Úgy mondják pedig, hogy ezek is elterjednek egészen Lengyelországig.

Amikor egyszer Galíciában feküdtek a nagyerdő szélén, a kapitánya rászólt:

— Tudod-e,

milyen erdő ez, Kovács Gyurkó?

— összezavart

erdőcske szegény. Fenyő keverve tölggyel.

— Az

igaz. Hanem, ha ezen az ösvényen nekiindulnál, otthon érnél ki belőle a Gyömbér alatt.

Gyurkó akkor nevetett ezen:

— Jó

néhány lépéske lenne bizony az.

Ezek a beszélgetések, azok a nehéz évek, a kínlódás, a lődözés, a sebesültek, a halottak, a szünetlen vándorlás, a rossz ételek és a gyakori éhezés már elmúltak. Egy hónapja sincs még egészen, hogy hátat fordított nekik és már most is alig emlékszik rájuk. Itthon a juhok, a legelő, az utón a kőlapok, a magasban a Tátra s a mélyben a falu, mindez olyan most is, mint régen volt. Mintha semmi sem történt volna. A gerendás bordájú ház, a juhok fejése, a gomolya fogás, az ostyepka megfüstölése, leszállítása a régi módon történik. Az egész élet olyan, mint régen: volt. Felesége, a szegény, szorgalmas Hanka, csak az nem tudta bevárni őt és amíg távol járt, leköltözött a völgybe, a falu halottai közé. A kis Jankó ugyan, aki azelőtt szipogva botladozott itt előtte, most már a legényekkel dúgdossa össze a fejét, de hát ez is a régi rendje az életnek. A beteg meghal, a gyerek felnő. Csak az nem volt rend, hogy aki felnövekedett