Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-05-01 / 5. szám - Palotai Boris: Tessék éhezni!

tét, úgy ahogy a pepita füzetben meg van írva, elordítja, hogy megbontsa, felforgassa azt a frizurás, szemüveges... A fahordásnak, szőnyegporolásnak vége. Nem fog többet a porviharban állni, és döngetni a bordó mintát, meg kék hullámvonalat és megenni az avas vajat, amit a méltóságos úr az anyjának ajándékoz. Nem lesz a Cobákné fia többé, szegény Cobáknéé.

— Hát

igen, a stílus friss és gördülékeny, a kompozíció is jól meg van konstruálva.

— Tessék?

— riadt fel. — Tessék?

A főszerkesztő tekintete egy pillanatra a velurkalapra téved.

— A

kompozíció is jól van megkonstruálva, ismétli nyomatékkal. De a téma nagyon is banális. Manapság konfekcionálják a proletárnyomort. Meg vannak a pontos kellékek. Pincelakás, mosónő anya, elkeseredett munkanélküli, éhség, satöbbi. A maga dolgai zsúfolva vannak persze ilyesmikkel... Hja, az áramlat. De hallgasson rám, fiatalember. Óvakodjon attól, hogy megtartsa a tisztes távolságot. Elmélyedni ifjú barátom, benne élni, nem finyáskodni, nem görögtüzes nyomort inscenálni, hanem le, le egészen hozzájuk... velük koplalni egy egész napon át, akkor emberibb, elhíhetőbb lesz a kifejezésmódja; nem álmában rakosgatja ezeket a képeket össze, hanem tényleg átkoplalja, átdidergi. Tessék éhezni! Próbálja meg egyszer.

— Egyszer?

— kérdezi Józsi és furcsán vibrál a hangja.

— Ha

okvetlenül ennél a témakörnél akar maradni, — mondta türelmetlenül a főszerkesztő, és már nyújtotta is a pepita füzetet.

— Megpróbálom

egyszer, — motyogja Józsi — megpróbálok le, le, leszállni és velük koplalni egy egész napon át.

Vigyorgott és tenyerét a hasára nyomta, mert olyan mély ürességet érzett, hogy attól félt, feje, nyaka, melle belebukik ebbe az ürességbe és nem tud kijönni onnan. A pepitafüzetet elhajította, a szolga udvariasan lehajolt érte, de Józsi hozzáugrott és szűkölve, nyögve, mint egy megvert állat ordította:

— Éhes

vagyok!

A rózsaszínbőrű, aranyfogú úr meghökkenve nézett körül és csalódottan konstatálta: „az előbbi tünet,