Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1934-05-01 / 5. szám - Palotai Boris: Tessék éhezni!
II. Másnap már ott szorongott a szerkesztőség előszobájában. Szemét a plafonra szegezte, zavarta őt a sok idegen tekintet. Az édesanyja szörnyűlködő, kihegyesedett arca bukkant fel minduntalan, amint káromkodva, átkozódva jajveszékel a bedugúlt vízvezeték fölött. —i Pestre! Oh, hogy vett volna el az Isten, mikor akkorka voltál. Pestre?! — rikácsolja újra és minden betűt gyűlölettel megnyom. — Hát igen! Majd megmutatja ki ő. Majd megmutatja, hogy másképen lesz. Pénz is, persze pénz is kerül valahonnan, hisz az írókat jól fizetik. Oh, pénz, gondolta és hirtelen felugrott a helyéről, mert megijedt az idegen kabátujjtól, amely úgy csüngött le a szék karfájáról, mintha nem lenne benne élő mozgó kar, az ő karja. Megrázkodott, aztán arra gondolt, hogy most fog kimászni végre a kölcsönvett holmikból, ebből az egész komisz, kezétcsókolomos szolgaságból. A gyomra hangosan, követelőén korgott. Az előszobában ülők enyhén mosolyogtak. Egy középkorú úr rózsaszínű bőrrel és arany fogakkal komoly biológiai magyarázatba kezdett, mely szerint a gyomorkorgás a nyomott kedélyállapot csaihatatlan tünete, nem pedig az éhség, mint gondolni méltoziatik... Oh, persze a tegnapi kelkáposzta óta nem volt étel benne. Émelygős ízek lepték el, nyelvét végichúzta tikkadt szájpadlásán. Most rajta a sor, — mondta félhangosan, — hogy hallható szavakkal keresztülbeszélje teste tolakodó követelőzéseit. Az ajtó kinyílt és a résen keresztül egy szemüveges, őszbevegyült ovális arc lett látható. Olyan volt, mint azok a portrék, amelyek minden intelligens arcra hasonlítanak. Meredek homlok, dekoratív haj. Van Dyck barna háttérből előre törő világító szemek, felnagyítva csontkeretes pápaszem által, s a hívó kézmozdulat fesiői lendülete, mindez oly távolinak, képszerűnek tűnt fel Józsi előtt, hogy szinte hátrahőkölt, mikor a portré megszólalt: — Kérem a következőt. Józsi most bent volt a szobában. — Erdélyi főszerkesztő úr? — kérdezte és vigyázott, hogy hangja acélosan csengjen. — Igen kérem, mi tetszik?
