Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1934-05-01 / 5. szám - Palotai Boris: Tessék éhezni!
Jávor meg-megállt az olvasásban, elgondolkozva ismételt egy mondatot, megrázta a fejét és forró kamasz hangján hordozta szét Józsi életét a szennyes szürke pincében, melynek falán kivirágozott a penész. — Halló! Jávor ott guggolt megint az ablak előtt, megismerte sártól befröcskölt nadrágszárait. — Halló! Józsi fülébe nyomta sapkáját. Hátrasandított, aztán behúzott vállal surrant kifelé. Hunyorogva nézte az ucca pattogó fehérségét. Jávor belékarolt és húzta őt magával. — Gyere fel hozzám, az öregem tárgyaláson van. Most nyugodtan beszélgethetünk. — Halkabbra fogta hangját. — Most nyélbe üthetjük a dolgot. Józsi hagyta magát sodorni. Kabátja alatt meglapult a pepita füzet, elgyűrve, elhasználva, teleszántva ceruzabarázdákkal. Minden mozdulatnál érezte a lapok zörgését. — Szaladjunk, — mondta Jávor és felöltője harangozott a havas szélben. Józsi nekirugaszkodott. A hideg kelkáposzta keserű büffögéseket küldött a torkába. Lábai, mintha elúsztak volna alóla; nem érezte őket, csak a füzet lüktetett a szíve alatt. Elengedte magát, szinte ráfeküdt. Úgy érezte, az a néhány lap súlyosabb, mint a saját teste, az viszi, vonzza, irányítja őt. Egy villaszerű ház előtt megálltak. Jávor körülkémlelt, aztán megkerülte a kertet. — Itt hátul, a cselédlépcsőn menjünk fel, ami biztos, az biztos. A szolgálólány fát hordott vaskos karjaival, hasához szorította a kosarat és tuskókkal viselősen cipekedett a keskeny lépcsőn. — Vigyázzon, hé fiatalúr, — mordult Jávorra, aki türelmetlen mozdulataival még a levegőt is fellökte maga mellett. Józsi nem mert a lányra nézni. Bőrén átsütött a lány erőlködése, lesütött pillái mögül és látta a megfeszült inakat, a fújtató, félignyitott szájat. — Tegnap tíz kosárral hordtam fel, — mondta mentegetődzve, de a lány nem hallotta, Jávor pedig már fenn volt és az ajtókilincsen babrált. — Na, gyere. Józsi meg állt az ajtóban. Kimustrált bútorokból berendezett diákszoba volt ez, vedlett bidermayer
