Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1934-05-01 / 5. szám - Balla Borisz: Árnyak követték a kocsit…
az ember és micsoda esztendők elé? Tu autem Domine, miserere nobis. Louise tehát itthagyta a csókokat, a sok becézést. Elhagyta azt az ijesztő országutat, amelyen még annyiszor kell megtenni ide-oda az utakat ebben az életben... Isten tudja csak — gondolta Lajos —, de azt hiszem, itt, egy ilyen malom alatt, a nagy szélben... itt nem lehet kinevetni szegény kedvesemet azért, hogy félreállt... — Sire... Sire... — könyörgött a kocsiból Montespan. A király még sokáig állt kint, később az eső halkan szitálni kezdett s akkor beszállt, fáradtan ölelte át Montespan derekát, és fejét az ölébe hajtotta. XIV. Lajos lehúnyt szemekkel feküdt s Montespan simogatni kezdte a drága, értékes fejet, s mámoros kapzsisággal, mindenre elszánt gyengédséggel meredt az álmodozó királyra. A kocsi lassan zörgött előre, most régi platánok közé ért; az eső verni, kezdte az ablakokat s a király a himbálódzásaira mosolyogni kezdett félálmában, lehunyt szemei körül fényesebb lett valamiképpen az arca. Messziről, beljebb, a platánsor végén hosszú és mély kürtjelet adott le valaki: a kocsit észrevették az Allégresse-ban. A király közeledett... Athenaise de Montespan a kürtjeire megrándult, kinyújtózkodott és diadalmas forróságot érzett a derekában. A kocsi ebben a pillanatban megállt. Kutyák csaholtak ki a sötét parkból. Lajos összerezzent és felnyögött. A száján érezte a marquise száját, s kint egy rohanó záporfelhőben felismert valamit azokból a homályból jött s homályba vesző sápadt árnyakból, amelyek álmában ezt a kocsit idáig kisérték. Mit súgtak neki, mit súgtak, — de erre most már nem lehet viszszaemlékezni. Ó, miért felébredni, miért kiszállni — gondolta Lajos és ellökte magától a szájára tapadt Montespan marquiset. „Sire, — mondta Athenaise vérvörösen, — itt az Allégresse, a mi Allegrésse-ünk ..
