Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-05-01 / 5. szám - Dóczy Jenő: Arany erkölcsi világa

„Én is szerettem ...

De halkan, zaj nélkül, mint a virág Egymásra hajlik és hangot nem ád ..."

Némelyek ezt a hallgatását azzal magyarázzák: hogy nem volt igazi lírikus természet, epikus költő volt, aki érzelmeit objektiválta, a maga által alkotott alakjaiba vitte be. Ebben van is igazság, de csak féligazság. Az egész igazság: Arany szemérmes tartózkodása.

Külömben nemcsak érzelmeiben tartózkodó, mértéktartó minden tekintetben. Az emberséges ember egyik jellemvonásának ép a mérsékletet tartja. Etele bátyjának: Budának adja a szájába, de saját maga vallja: „Emberem az ember, ki mikor vendégem, sem eszik, sem iszik túl rendes elégen." — S ez a „józan okos mérték" nyilatkozik egész életében, egész költészetében. Képzelete sárkánya fönt száll a magasban, de a köldökzsineg soha nem szakad el, a zsinór végét egy erős kéz fogja, a fantázia röptét az értelem kormányozza.

Nem lehet eléggé hangsúlyoznunk, hogy Arany János egyéniségében az értelem az úr. Bár nem tartozunk azok közé az eszthétikusok közé, akik váltig sajnálkoznak Arany képzeletének szegénységén, sőt velük szemben Arany képzelőtehetségét egyenrangúnak ítéljük a legnagyobb költőkével is —, mégis úgy látjuk, hogy Arany lelki életében az értelem uralkodik; nagy, józan értelmessége,, fejlett ítélőképessége teremt egységet és harmóniát érzelmei és képzelete világában. Ez a lelki egység, ez a belső és külső harmónia, ez a szabályozott, rendezett tudatélet végső forrása erkölcsi jellemének is, mely művészi lángelmével párosulva a legszebb és legritkább emberi jelenségek közé tartozik.

Az eddigiekben Arany erkölcsi jellemével foglal