Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-05-01 / 5. szám - Dóczy Jenő: Arany erkölcsi világa

sík tény, hogy ebben a gyönge testben nagy lélek, erkölcsi jellem lakott, mely a maga bámulatos kötelességtudásával, önuralmával folytonosan sarkantyúzza a gyönge fizikumot s nem engedi elernyedni a fáradt idegeket. Mint ahogy az égi madár is lerombolt fészkét újra s újra rakja, s ahogy a pók eltépett fonalát százszor is megfonja, ő benne is mindig ott csilingel a kötelességtudás hangja, hogy ha törött sajkával, ha szakadt reménnyel, ha akárhogyis, de futni kell az útat, folytatni kell a munkát, melyet hivatal vagy hivatás ráparancsolt.

A mai cinikus világ, mely oly hajlamos arra a ledér felfogásra, hogy: kötelesség az, melynek teljesítéséi másoktól elvárjuk, bizony aligha képes megérteni a kötelességtudatnak Arany János-i méretét. Akár falusi jegyzőségbe, akár tanári katedrába, vagy akadémiai titkárságba ültette a sors, bármennyire idegenek voltak is leikétől e hivatalok, bármennyire elterelték is igazi hivatásától, mégis, mert elvállalta, minden erejével s erején fölül is betöltötte. S lelkiismeretesebb, kötelességtudóbb falusi jegyző nem igen volt még Magyarországon, mint ő volt Szalontán, de különb tanár se annál,, mint ő volt Kőrösön. S később mikor a hatvanas években Pestre kerül s vállalja a Kisfaludy-Társaság újjászervezését — mint már országos nevű költő — maga végzi el az újjászervezéssel járó tömérdek aprólékos irkálást, pénzkezelést, könyvvezetést, számadásokat, a másfélezer pártolótag nevének, lakásának nyilvántartását, igényeik, panaszaik, reklamációik kielégítését, saját kezével vonaloz rovatos fóliánsokat, indexeket szed betűrendbe... S éveken át nem szól, nem panaszkodik senkinek, hogy vegyék el válláról ezt a robotmunkát, amit egy szorgalmas Írnok elvégezhetett volna. Nem szólt senkinek, csak csinálta, végezte, mert úgy érezte: vállalt kötelessége! A lelkiismere