Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-04-01 / 4. szám - Filmszinház - Ö…n: Krisztina királynő

len gyermeke volt, rendkívül modern gondolkozást) nő volt, aki véletlenül nem ma, hanem néhány száz év előtt született. Nemcsak nagy királynő volt, hanem nagy egyéniség is. Ha ma élne, ma is ugyanolyan érdekes és körülrajongott nő volna, mint a saját korában volt. Telve van modern eszmékkel, megveti az ostoba konvenciókat és előítéleteket. Apja a harminc éves háború egyik csatájában hősi halált hal a harctéren és utódjául Svédország a hatéves Krisztinát koronázta meg királynővé. A kis királynő mellett Oxenstierna, a hatalmas kancellár vezette az ország ügyeit mindazideig, amíg Krisztina fel nem nőtt és maga vette át a hatalmat. A svéd hadsereget ekkor már Károly herceg vezette és egymásután aratta a győzelmeket, úgyhogy a svéd nép nemzeti hősként tisztelte. Miután az országnak trónörökösre volt szüksége, az udvar és az országgyűlés, azt kivánta Krisztinától, hogy legyen a felesége Károly hercegnek. A királynő azonban, aki azon túl, hogy az állam ügyelt a legnagyobb gonddal és odaadással intézte, a maga életét akarta élni, visszautasította ezt a tanácsot. Szerelmével egyideig Magnust, a kincstárnokot, tüntette ki, de lassanklnt ez a szerelem is terhessé vált a számára Magnus féltékenysége miatt és mind többet tartózkodott távol az udvartól. Ismeretlenül svéd lovagnak öltözve, egy hű szolga kíséretében járta a falvakat, a néo közé vegyült és egy ilyen kirándulása alkalmával egy erdei úton mulatságos körülmények között találkozott Don Antónióval, aki a spanyol király üzenetét hozta a királynőnek. Don Antoniónak sejtelme sem volt róla, ki az a lovag, aki az erdei baleset alkalmával segítségére volt, sőt amikor a sors ugyanabba a fogadóba vezette és a fogadós egy szobába helyezte őket éjjeli szállásra, a spanyol lovag előbb leveti férfiruháját. A spanyol a szerelmes éjszaka után sem tudja, hogy a lovag a királynő. Stockholmban, mikor spanyol királyi megbízója levelével a királynő előtt áll, ismeri fel a királynőben az erdei vendégfogadóbeli lakótársát. Don Antonió azt a megbízatást kapta, hogy a sponyol király részére kérje meg Krisztina kezét és összeszorult szívvel teljesíti a parancsot, de Krisztina magán kihallgatáson bevallja neki, hogy szereti őt és a spanyol király kezét nem fogadja el és a spanyol követhez való szerelmét ápolja. Magnus csakhamar észrevette ezt és féltékenységében fellázította az embereket, elhitetvén velük, hogy a királynő Károly herceg, a nemzeti hős helyett idegent akar a trónra ültetni. Krisztina kénytelen volt tagadó válaszával végre is útra bocsátani Don Antoniót. Antonió és Magnus azonban induláskor összeszólalkoztak, úgy, hogy párbajjal intézték el, kettőjük közül ki érdemes a királynő szerelmére. Krisztina királynő másnap összehívta a főnemeseket és tudtul adta nekik, hogy Károly herceghez nem tud feleségül menni és miután a herceg egyedül is el tudja országát vezetni, Károly herceg javára lemond a trónról. A főnemesség, papság és a nép kérelme sem tudta Krisztinát megmásítani elhatározásáról. Elhagyta a palotát, ahova többé vissza nem tér, hajóra száll, ahol szerelme halálos sebesüléssel feküdt Magnus párbaja után. António még elindulás előtt imádott szerelmese karjában kilehelte lelkét. Krisztina királynő pedig felhuzatja a vitorlákat és gyásszal szívében, kedves halottjával a hajó fedélzetén, elindult idegen országok felé . . . ime ez a film meséje. A film történelmi hűségéről lehetne vitázni, de megbocsátjuk, hogy 1626. távlatában történteket a fantázia feloldja, átformálja, mert nem árt vele a királynő emberi nagyságának. Térjünk csak arra reá, ami ebben a produkcióban értékes és érdemes. A film beállítása, a képek nagyszerűsége, a tömegek szereplései, amelyek sohasem bántóak, nem tolakodóak; a rendező szerényen a háttérben marad és a színészekkel végezteti el azt, ami művészet. A technikát nem látjuk. A rendező munkája olyan művészi ebben a hátteres szerepben, hogy már maga ez is tökéletesség. A film jelenetei olyan természetesen állanak és forognak előttünk, hogy egy pillanatig sem jut eszünkbe: filmet nézünk. Hatásában, kiállításban korszerűség, de a színészek játékában teljes modernség és nincs egyetlen momentum sem, ahol nevetségessé válna a kosztüm, a fegyverek, a kalapok, kellékek történelmi régi vonala. A színészek remekül viselik ezeket a súlyos külső kellékeket és mindegyikén azt véljük, hogy abban