Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-01-01 / 1. szám - Balla Borisz: Sigrid Undset körül

harmad- vagy negyedrendű kérdések közé tartozik, hogy nő-e az illető vagy nem; a lángész a saját szervi berendezettségét a kozmosz erőivel egészíti ki, ha szüksége van rá. Úgy Tolsztoj, mint Sigrid Undset túlnőtt a saját nemén.

Sporadizált életű, hisztérikus és átmeneti korunk,, ahol az egész dolgokat belepi a törmelék, ugyanazokat az embereket látja viszont, mint amelyek az idők régebbi során éltek. Akik tehát ugyanazon nehézségekkel vívódtak a saját koruk hétköznapjainak folytonosan ösztökélő, szurkáló, nyughatatlan követeléseivel szemben és ugyanazon rejtélyes összefüggésben álltak a végtelenség dolgaival; a létük titkának nehéz csendje és súlya alatt. A teremtő erő, mint Undset az egész dolgok után vágyakozva, a lényeget keresi. Miután a lényeget éppúgy kifejezheti a norvég középkor emberében, Undset simább, egységesebb korterületre viszi művészi álma közben nem úgy mondom, hogy a mai lelket (ilyen csak felületeiben van) hanem az emberi lelket, amely sohasem változik. Azaz életünknek és lelkűnknek lényeges dolgait. Egy egységes színezetű levegőben domborítja ki az örök azaz mindig modern problémákat; nem kell bíbelődnie lényegtelen ál-divatokkal, talmi civilizációval, azokkal a kultura-törmelékekkel, egy zavaros és félig összeomlott világ eszmé-cserepeivel, amelyek ma átmenetileg annyira gáncsolják s felvérzik a súlyos, komor s egész struktúrájú szellemeket, inkább kedvezve a zűrzavarban szellemeskedő, napról-napra és könnyű fajsúllyal aklimatizálódó zsurnaliszta író típusnak. A „Kristin Lavransdatter" égy emberi életnek, egy nőnek története s 1308 körül kezdődik. Az „Olav Audunssohn", egy férfié, egy-két évtizeddel előbb. Undset mindkét történelmi korban játszódó regénye egészen más, mint az úgynevezett történelmi regények. Időn kívül s felül állnak. De realisztikus korábrázolásuk éppoly igaz és természetes azért, mintha a mai Oslot írná autóival és bankházaival. Ez azonban csak a keret, egy gyönyörű, álomszerű művészi plusz — a regények hangsúlya az emberi lélek titkainak ábrázolása; a végtelennek, Istennel való kapcsolatoknak fejtegetése. De úgy ki tud emelnii minket a pillanatnyi jelenből, a gótikus kor levegője annyira hat a könyv hasábjairól, oly valóságszerüen, hogy az olvasó felpillantva és elmélkedve, csak álomnak nézi mai életét: repülőgépeivel, sajtójával, új jelszavaival és másfajta szabású ruháival... Regénynek nézi a huszadik századot és valóságnak azt, ami