Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1934-01-01 / 1. szám - Balla Borisz: Sigrid Undset körül
lamikor, Munannak nevezték. Ez kicsi korában halt meg; nem nőtt nagyra, nem bántotta meg anyját soha: mint kisfiú ment el s halála előtt sokat sírt, jajveszékelt szegény anyja sorsán. S hogv Kristin Lavransdatter egymaga, elhagyatva haldoklik cellájában, hirtelen azt látja, hogy az ajtó lassan kinyílik és a rég elhalt kis Munan kandikál be rajta... S Kristin ekkor megértette, hogy meg kell halnia... A NAGY ALKOTÁSOK IDEJE Heine egyetlen szellemes legyintéssel juttatta kifejezésre a férfiak titkos dühét az okoskodó nők felett, akik a szellemiségüket egyenértékűnek tartják a szexusukkal: „Es gibt keine genialen Frauen, — mondja. — Geniale Frauen sind keine Frauen." Bizonyos, hogy kevesek azok, akik ilyenformán a saját nemük fölé nőttek. A többségét nehéz akceptálni. A nőknek az a nagy serege, akik a középszerűségnek, a banális dolgoknak hallatlan erejével rajtaütnek és belezümmögnek a szellem exkluzív világába, úgy hatnak félelmetes szaporaságukkal, mint egy jellegtelen új bogárfajta, amely addig röpköd ügyesen ide-oda, amíg nagyot sóhajtva belenyugszunk, hogy ők is vannak. Az irodalom területén, nálunk s külföldön, egynéhányuk már kiválót is alkotott; de főleg ott és akkor, ha tehetségükkel a női pszihének, a saját életüknek tükörképét rámázták be. Saját nemüknek különös, nárcisztikus rajza, másrészt pedig a romantikus életfelfogás irányának felfrissítése azzal, hogy kiárasztják a maguk szubjektívitalításukat a világ körzetébe — a leqjobb női feladat s ha van rá tehetség: szükséges feladat... De az egészen kiválók, akiket minden férfiszellem is nagy tisztelettel akceptál, a Lagerlőf Zelmák, ma még egészen ritkák. Végül magát a zsenit, a logos spermaticos-nak, a teremtő erőnek olyan emberré lett és szuverén erejű képviselőjét, mint amilyen pozitív berendezettségénél fogva Goethében vagy Tolsztojban a férfi sexus, ha évszázados ritkasággal is, de egészen természetszerűleg produkált, női művészeknél még egyáltalán nem ismertük eddig. Míg mostanában Sigrid Undset meg nem írta a „Kristin Lavransdatter"-t, amely épochális alkotás testvére lett a „Háború és békének" nívóban, őserőben és mélységben s írója egyenrangú társa lett azoknak a keveseknek, akikbe a lángész költözik. Az ilyen tehetségeknél a
