Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-01-01 / 1. szám - Balla Borisz: Sigrid Undset körül

lamikor, Munannak nevezték. Ez kicsi korában halt meg; nem nőtt nagyra, nem bántotta meg anyját soha: mint kisfiú ment el s halála előtt sokat sírt, jajveszé­­kelt szegény anyja sorsán. S hogv Kristin Lavransdat­­ter egymaga, elhagyatva haldoklik cellájában, hirte­len azt látja, hogy az ajtó lassan kinyílik és a rég el­halt kis Munan kandikál be rajta... S Kristin ek­kor megértette, hogy meg kell halnia... A NAGY ALKOTÁSOK IDEJE Heine egyetlen szellemes legyintéssel juttatta kife­jezésre a férfiak titkos dühét az okoskodó nők felett, akik a szellemiségüket egyenértékűnek tartják a sze­­xusukkal: „Es gibt keine genialen Frauen, — mondja. — Geniale Frauen sind keine Frauen." Bizonyos, hogy kevesek azok, akik ilyenformán a saját nemük fölé nőttek. A többségét nehéz akceptálni. A nőknek az a nagy serege, akik a középszerűségnek, a banális dol­goknak hallatlan erejével rajtaütnek és belezümmög­nek a szellem exkluzív világába, úgy hatnak félelme­tes szaporaságukkal, mint egy jellegtelen új bogár­fajta, amely addig röpköd ügyesen ide-oda, amíg na­gyot sóhajtva belenyugszunk, hogy ők is vannak. Az irodalom területén, nálunk s külföldön, egynéhányuk már kiválót is alkotott; de főleg ott és akkor, ha te­hetségükkel a női pszihének, a saját életüknek tükör­képét rámázták be. Saját nemüknek különös, nárcisz­tikus rajza, másrészt pedig a romantikus életfelfogás irányának felfrissítése azzal, hogy kiárasztják a maguk szubjektívitalításukat a világ körzetébe — a leqjobb női feladat s ha van rá tehetség: szükséges feladat... De az egészen kiválók, akiket minden férfiszellem is nagy tisztelettel akceptál, a Lagerlőf Zelmák, ma még egészen ritkák. Végül magát a zsenit, a logos spermaticos-nak, a teremtő erőnek olyan emberré lett és szuverén erejű képviselőjét, mint amilyen pozitív berendezettségénél fogva Goethében vagy Tolsztoj­ban a férfi sexus, ha évszázados ritkasággal is, de egészen természetszerűleg produkált, női művészek­nél még egyáltalán nem ismertük eddig. Míg mosta­nában Sigrid Undset meg nem írta a „Kristin Lavrans­­datter"-t, amely épochális alkotás testvére lett a „Há­ború és békének" nívóban, őserőben és mélységben s írója egyenrangú társa lett azoknak a keveseknek, akikbe a lángész költözik. Az ilyen tehetségeknél a

Next

/
Thumbnails
Contents