Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-04-01 / 4. szám - Szombathy Viktor: Az új Madonna

Még akart mondani valamit, ami végsőkig forralta volna a vérem s indulatom túlcsapott volna a gáton, de lecsaptam a vakarókést és odaszóltam a leányasszonynak:

— Menj

haza, nem festek többet.

Engedelmesen távozott. Nem szóltam Fra Giuseppenek semmit. Elvittem szerszámaimat, otthagytam őt.

Az ebédnél élénk vita folyt. Mindenki tudta már, hogy Hilarius, hosszú ideg halogatva a Madonna megfestését, végre is olyan lépésre határozta el magát, amely nemcsak szokatlan, különös, hanem fel is zavarta a kedélyek nyugodt tavát s izgalmat dobott a napok csendjébe.

Eusebius vitte a szót először, később fráter Benedictus, — aki könyvek másolásával foglalkozván, maga is festőnek érezte magát, — nagy hangon s bizonyos éllel bírálta szerfölött szokatlan tervemet.

A jólelkű prior úr, mint mindig, úgy most is, pártomat fogta:

— Ne

rójátok meg Hilarius testvért gondolatáért. Én tudom, hogyha szokatlan utón indul is el, mégis elérkezik az igazi Madonnához s mindnyájunk örömére, az emberek tetszésére s legfőképen Isten dicsőségére úgy sikerül neki megalkotni a képet, ahogy ő kitervelte maga előtt.

Hálásan tekintettem rá. A bölcs prior úr, megvédelmezvén engemet, végét vetette a vitának s csak Fra Giuseppe gúnyosan villogó szeme jelezte, honv nem adja fel a harcot, nem ismeri el terveim jogosságát s alig várja az időt, amikor ismét kifogásokat emelhet. Féltékenysége nem volt éppen kedves tulajdonság az Úr előtt.

Pénteki nap volt. A feltálalt hal miatt nem volt ajánlatos hevesen beszélgetni; ma különösen jó falatok kerültek az asztalra, mert a halászok gazdag zsákmánnyal tértek meg s ebből a rend konyhájára is jutott, kedves adományul. Eusebius tonzurájának közepén egy állhatatos légy sétálgatott s bár a körülötte levők mind a legyet hajszolták, a légy úntalan visszaszállott a ragyogóan sima fejre, ez mosolyra ingerelte az atyákat. Odakínn nagy déli meleg rezgett, a nap aranyos háromszögekben kúszott be az ablakon s küröltáncolt bennünket, néhány társunk jóllakottan dobta magát hátra a székében, míg mások itt is fontos munkájuk folytatásán gondolkodtak. Páter Jacobus behívatta a szakács-testvért és elismerőleg nyi