Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1934-04-01 / 4. szám - Szombathy Viktor: Az új Madonna
tosan hajtott térdet előttem. Mosolygó, vidám arccal fogadtam. — Meggyóntad immár vétkeidet, senkinek sem tartozol, egyedül az Úrnak alázattal és imádsággal, — szóltam hozzá. — De, hogy kedves légy az Úr és az embérek előtt, képen megörökítelek téged s a kisfiádat ... Még a lélekzete is elfulladt: — Az nem lehet... — rebegte. — Miért nem? — Az nem lehet... — ismételte konokul. — Afelöl te már nem határozhatsz, — feleltem. Nem tudta, mit válaszoljon, tanácstalanul állott előttem. Megfogtam a kezét. — Térdelj le, — parancsoltam neki, — és szorítsd magadhoz gyermekedet. Engedelmesen tette meg. Kék szeme reámvilágított, félve sóhajtott egyet, fejét mellére ejtette. Igen! Ilyennek gondoltam el a Madonnát. — Ezentúl minden nap eljösz ide, így, térdepelve foglak megfesteni, hogy kedves légy mindenki előtt. Ha elfáradsz, szólj, pihenünk. Bizonyára különös dolog volt ez, hogy a falusi leányasszonyról fessek Madonna-képet, de úgy reméltem, hogy a prior úr megengedi nekem s a kápolnánk különben is fel volt mentve a klauzura alól, vasárnaponkint itt hallgattak misét a falubeli asszonyok. Mindent elrendeztem gondosan. Térde alá puha szőnyeget tétettem, jól elhelyeztem a kőrisfatáblát s keverni kezdtem a festéket. Olyan módon fogok festeni, ahogy senkitől sem tanúltam még, különösen pedig Fra Giuseppe nem tanította így. Magam találtam ki énmagam számára! Tüneményes gyorsasággal ment a vázolás. Nem zavart senki. Tegnap este ment szét a híre, hogy Páter Hilarius mégis elkezdi a Madonna-képet a kápolnában s a jóságos prior úr meghagyta, délelőtt ne zavarjon senki munkámban. Szépen formálódott az arc, a test, a körvonalak. Puha kiék térítőt borítottam a vállára, mintha ruha volna s gondosan elrendeztem ráncait. A Madonna! Már javában alakultak ki a körvonalak, amikor eszembejutott a legelőször megpillantott kép, ott a mezőn: arcának halvány rózsaszínje, finom fehér homloka, hajának fénye, háta mögött a virágok színpom
