Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1934-04-01 / 4. szám - Szombathy Viktor: Az új Madonna
dóan ugyanaz a gondolat kínzott már napok óta. Istennek tetsző, igaz képet akartam festeni. Nem tudtam megszabadulni ettől a vágytól, amely úgy éreztem, nem közönséges, földi kívánság. A leányanya fejére tettem a kezemet: _ Nincs megbocsátani valóm, gyónd meg. Isten megbocsát neked, az emberek pedig ne törődjenek veled! Nem tudom, honnan jöttek ajkaimra ezek a szavak. Hasonló sorsra jutott más nőnek nem mondtam volna ezt, úgy éreztem azonban, hogy ennek tartozom ilyen szavakkal. Boldog megkönnyebbülés vett rajtam erőt, ahogy ezt kimondtam s láttam szemében a fiála fényét. Napok óta tartó izgalmam mintha azonnal elült volna, jólesően lélekzettem föl, még szóltam egy-két vigasztaló szót s vidám lépésekkel indultam haza. Most már tudtam, hogy mégis megfestem a Madonnát! A belső tusakodások egy pillanat alatt megbékéltek bennem, a nyugtalanság elült, azt hiszem, úgy éreztem: ezer anya közül ez az egy az igazi anya, mert sokszorosan megszenvedett érte s ennek bánatos sorsa érdemes arra csupán, hogy a Madonnák szenvedését róla mintázzák. Azért még viaskodtam önmagámmal. Az ellenkezés ördöge száz ellenvetést tett, egy pillanatig azt gondoltam: mégsem szabad a Madonna emlékét bemocskolnom egy pórlánnyal s fattyával, majd ismét eloszlattam kétkedéseim felhőjét s azzal nyugtatgattam magam, hogy soha igazibb Madonnánt, szenvedőbb anyát nem tudnék festeni, mint éppen ezt, akinek sorsa hétszeres fájdalommal terhes, mert embertársak okozzák a fájdalmakat. Másnap megújult kedvvel, nagy bizakodással fogtam a munkámhoz. Kifeszítettem a kartont, elkevertem festékeimet s felvázoltam a térdeplő Madonnát. Úgy akartam megfesteni, ahogy tegnap megjelent előttem a fák árnyékában... A Madonna térdepel, arcán a mennyei megdicsőülés fénye, a szentelt fájdalom s kezében tartja a Gyermeket, mintegy áldozatul Istennek. Szinte borzongtam a gyönyörűségtál. Sietős kézzel vázoltam a vonalakat. Lassan kezdett kialakulni már az arc, a váll, a kisded keze s hátul a kék hegyek szelíd hullámai, míg fölöttük napsugár hasítja ketté a felhőt. Gyors kézzel dolgoztam a képen, úgy reméltem,
