Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1934-04-01 / 4. szám - Szombathy Viktor: Az új Madonna
képet. Kezem önkéntelenül is a tegnap látott nő körvonalait vetette papírra. Új kartont vettem elé. Ezen nem, hogy más kép alakult volna ki, hanem az előbbinek még tökéletesebb mása. Nem múlt el rólam a kísértés. Abbahagytam. Miért ne valljam be, felzaklatott ez a különös kisértés. Mert kísértésnek, incselkedének vettem. Eldobtam a kartont s újból kisétáltam a kapun, a falu felé. Ott sétáltam máris a napfényes uccán, kenyeret sütöttek nagy kemencében, egy kovács lovat patkóit, de a ló nagy ficánkolással ugrált jobbra-balra s a király úr két fáradt vitéze egyre bíztatta a szájtátókat, ülnék meg a lovat... Tisztelettel köszöntöttek, amerre csak mentem, én azonban csak arra ügyeltem, ne keressem fel azt a helyet, amelyen tegnap a leányt láttam ülni. A mezőnek fordultam s az árnyékos patakparton ballagtam fölfelé. Isten ujja azonban különös. Egy fordulónál elgondokozva hajtottam félre az ágakat: ismét a tegnap látott lány ült. Kisgyermekét táplálta éppen s ahogy engem meglátott, elpirult, mély tisztelettel állt föl. Remegve köszönt az Úrjézus nevével, míg én konokul, alig fogadtam az üdvözlést. Éreztem, elsápadva tekint utánam s néhány marokszedő lány gúnnyal hahotázott a fiatal leányanyára. Megsajnáltam most már magam is, szerettem volna visszafordulni, valami belső hang azt súgta, hogy irgalmatlanság, amit cselekszünk vele, bocsánatadás kell a fiatal nőszemélynek, meleg szív, mert mégis csak anya! S ime, viszafordultam! Lassan mentem feléje, mikor ismét észrevett, könynyekre fakadt, elibémszaladt, megcsókolta csuhám poros szegélvét s térdenállva könyöröate: — Atyám, bocsáss meg, tudom, nagy bűnös vagyok, de legalább ezért, ezért a kis gyermekért bocsáss meg nekem! Sírva nyújtotta felém a kis csecsemőt. Akkor hirtelen bocsánatot kellett kérnem az Egek Úrától. Mert ott, ahogy könnyes szemmel felém nyújtotta gyermekét, megint csak nem az asszonyi bűnre és tisztátalanságra kellett gondolnom, hanem a Madonna-kép új formájára, amellyel ez a nő ajándékozott meg engem, arcán az anyaság mártiriumával mégis ... Tudom, nagyon eltévelyedtem, hogy ilyesmi eszembejutott. De nem kormányozhattam elmémet: állan
