Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-04-01 / 4. szám - Szombathy Viktor: Az új Madonna

Remegve mutattam meg másnap mesteremnek, örvendező arccal csapta össze a Ikezét.

— Igazán ügyes terv, — mondta s bíztatott, próbálnám meg azt templomunk kórusa mellett levő üres falmezőre festeni.

Boldog napok következtek ezután. Akaratlanul hányszor átléptem a Regula parancsait, amit később keservesen meggyóntam, kiisebb-nagyobb mulasztásokat követtem el izgatott állapotomban, de reméltem aztF hogy művem mégis Istennek tetsző lesz s ő megbocsát. Felmentést kértem a kerti munka alól s mikor a príma után a prior úr a káptalanban kiosztotta a munkát, ezt a felmentést mégis kaptam ugyan, de viszont úgy elmerültem a festésben, hogy délebéd idején mindig későn jöttem a refektóriumba, Angelusig mi sem figyelmeztetett volna... A jóságos perjel úr mármár szigorú fegyelembe akart fogni, amikor boldogan jelenthettem végre, hogy egy festmény, melyet sajátmagam terveztem, elkészült. Eleinte kétkedve rázták fejüket, de amikor Fra Giuseppe bizonyította, hogy a kép az én kezem műve, boldog örvendezéssel állották körül, nézegették s jóságos szívvel nem vették észre némely fogyatkozásait.

Telve voltam örömmel s hálákat adtam Uramnak, hogy lehetővé tette utamat, melyet ily szerencsésen megkezdettem. Nagy boldogság ült mellém, ez időtőf fogva munkaidőmet a festésnek kívántam áldozni s ebbe a jóságos prior úr bele is egyezett.

Szerettem volna elmenni messzi Itáliába, ahol ihattam volna a művészetek örök forrásából, hogy igehirdetője lehessek a Mindígvaló Szépnek. Úgy gondoltam, hogy egyideig még tökéletesítem ügyességemet itthon s majd, ha már annyira előrehaladtam, hogy méltóvá válhatok a rend bizalmára, akkor útnak indulok messzi dél felé, hogy ne váljak szégyenére rendemnek s tanítómnak a külországi mesterek előtt.

Szép idők következtek mostan. Emlékezem: irótermünk ablakán beszűrődött a májusi nap fénye és kerek foltokkal tarkította a kartont, amely fölé lélekzetemet visszafojtva hajoltam. Sebesen vetettem papírra terveimet, a fehér falakat gondolataim benépesítették a menny ezermilliom lakójával, szentek járkáltak körülöttem s bíztattak, ne csüggedjek, angyalok repdestek ki-be az ablakon, bölcs próféták állottáik mellet-