Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-04-01 / 4. szám - Szombathy Viktor: Az új Madonna

Remegve mutattam meg másnap mesteremnek, ör­vendező arccal csapta össze a Ikezét. — Igazán ügyes terv, — mondta s bíztatott, próbál­nám meg azt templomunk kórusa mellett levő üres falmezőre festeni. Boldog napok következtek ezután. Akaratlanul hány­szor átléptem a Regula parancsait, amit később keser­vesen meggyóntam, kiisebb-nagyobb mulasztásokat követtem el izgatott állapotomban, de reméltem aztF hogy művem mégis Istennek tetsző lesz s ő megbo­csát. Felmentést kértem a kerti munka alól s mikor a príma után a prior úr a káptalanban kiosztotta a mun­kát, ezt a felmentést mégis kaptam ugyan, de viszont úgy elmerültem a festésben, hogy délebéd idején mindig későn jöttem a refektóriumba, Angelusig mi sem figyelmeztetett volna... A jóságos perjel úr már­­már szigorú fegyelembe akart fogni, amikor boldogan jelenthettem végre, hogy egy festmény, melyet saját­­magam terveztem, elkészült. Eleinte kétkedve rázták fejüket, de amikor Fra Giuseppe bizonyította, hogy a kép az én kezem műve, boldog örvendezéssel állot­ták körül, nézegették s jóságos szívvel nem vették észre némely fogyatkozásait. Telve voltam örömmel s hálákat adtam Uramnak, hogy lehetővé tette utamat, melyet ily szerencsésen megkezdettem. Nagy boldogság ült mellém, ez időtőf fogva munkaidőmet a festésnek kívántam áldozni s ebbe a jóságos prior úr bele is egyezett. Szerettem volna elmenni messzi Itáliába, ahol ihat­tam volna a művészetek örök forrásából, hogy ige­hirdetője lehessek a Mindígvaló Szépnek. Úgy gon­doltam, hogy egyideig még tökéletesítem ügyessége­met itthon s majd, ha már annyira előrehaladtam, hogy méltóvá válhatok a rend bizalmára, akkor út­nak indulok messzi dél felé, hogy ne váljak szégye­nére rendemnek s tanítómnak a külországi mesterek előtt. Szép idők következtek mostan. Emlékezem: iróter­­münk ablakán beszűrődött a májusi nap fénye és ke­rek foltokkal tarkította a kartont, amely fölé lélekzete­­met visszafojtva hajoltam. Sebesen vetettem papírra terveimet, a fehér falakat gondolataim benépesítették a menny ezermilliom lakójával, szentek járkáltak körü­löttem s bíztattak, ne csüggedjek, angyalok repdes­­tek ki-be az ablakon, bölcs próféták állottáik mellet-

Next

/
Thumbnails
Contents