Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1934-04-01 / 4. szám - Pongrácz Kálmán: "Magunk revíziója"
életet és látni fogja, igen, a pusztulást és a sebeket is, de ezek dacára azt a kiirthatatlan életerőt is, amely itt munkálkodik." ★ Oldalakat s talán egy kisebb kötetet is lehetne még idézni Makkai frappáns, találó és korszerű moaállapításaiból, azonban ez már breviárium s nem tanulmány készítés lenne. Az eddigi idézetek is élesen megvilágították Makkai magyarságának három legkarakterisztikusabb jellemvonását: realitását, aktivitását, optimizmusát. írói egyéniségének és meggyőző erejének varázsa azonban abban rejlik, hogy e fogalmak határait tágabban vonja meg, mint ahogy az egyszerű elnevezésük után várható lenne. Realista, de szemlélete mégsem röghöz tapadó, mert ideális cél utalja eme állásfoglalásra: az utópiákat kergető magyarság öntudatra ébresztése. Aktivitást hirdet, de a cselekvés sohasem machiavellisztikus eltvévelyedés vagy öncél nála, hanem mélyen morális kontemplációk szellemi eredményeinek tetté váltása. És végül ootimista, azonban ez sohasem válik felületesséooé vagy hanyag elnézéssé, mert kritikai feltételektől van függővé téve s tulajdonképpen taktikai lépés részéről a nemzet kishitűségének legyőzésére és a népben szunnyadó erők kiváltására. Nincs a szellemi életnek egyetlen megnyilvánulása sem, mely Makkait ne érdekelné. A nemzetpolitikai kérdések megvitatásában éppen olyan otthonosan mozog, mint az irodalomban, teológiában vagy pedagógiában. Figyelemmel kiséri Európa szellemi arcának átalakulását s féltő gonddal ügyel a hit és a lélek idealizmusának megőrzésére, ö, akinek tősgyökeres s szinte fanatikus magvarságához szó sem férhet keresztény, pap, ember s lelki mivoltának hódolva mégsem esik áldozatául századunk nacionális eltévelyedésének. E tekintetben is Széchenyi példája lebeg szemei előtt s „Harc a Szobor ellen" c. tanúlmányában idézi a legnagyobb maoyar keresztény lélekhez méltó nagyszerű vallomását: „Nálamnál őszintébb és hűbb magyar egy sincs, erre esküszöm. Azért mégsem tudom elfelejteni, — és ezt minden csepp véremben érzem, — hogy önálló, halhatatlan lelkű, szabad lény vagyok, ki előtt halandó lényem porban áll s ezért hallgatni kell bennem a magyarnak, ha annak vágyai az igazságos emberrel jutnak ellentétbe." „A faj, a nemzet hordozóját — írja Makkai — ez az egyete
