Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-04-01 / 4. szám - Pongrácz Kálmán: "Magunk revíziója"

önző, megalkuvó és testi szükségletei határain túl látni képtelen." A nép önzése — írja — főleg a földjéhez ragaszkodásban áll. Ami az övé... ahhoz erősen ragaszkodik, annál messzibb célokat nem akar ismerni és szolgálni. Nem érti meg a nagy közösség érdekeit, nem áldoz közcélokra... ilyen a nép." — „Hát az urak milyenek?" kérdezi Makkai. — „ök persze nem ragaszkodnak ahhoz, ami az övék, (tiég baj, hogy sokan nem!) Ök) persze nem akarnak hasznot látni abból, amiért pénzt adnak. (Elég baj, hoav haszontalan dolgokra adják a pénzüket.) A dolog úgy áll, hogy a népnek ez az önzése, a földjéhez és marhájához való ragaszkodása nemcsak természetes, hanem a legnagyobb mértékben kívánatos is. Bárcsak meg is tudná tartani és gyarapítani is tudná azt, ami az övé! Másodszor, sajnos, nagyon kevés az, ami az övé. Harmadszor: vájjon ki felelős azért, hogy a nép a nagyközösség realitását nem érzi? Mit tett és megtett-e mindent az intellegencia arra nézve, hogy a nép a nagyközösséget a maga életének érezze?" A nép megalkuvó? „Mert közeli kicsi érdekeket, amiket lát és amikben kimerül az életigénye, fontosabbnak tart számára egyelőre távoli és kevés valósággal bíró, tulajdonképpen csaki szép szavakat jelentő nagy érdekeknél. Megalkuvása ösztönös a I - kalmazkodás a viszonyokhoz, melyek között élnie kell." És végül „igaz-e, hogy a nép az élet lényegét és értékét az evés-ivásban látja? Nem igaz. Nem látja nagyobb mértékben annak, mint az úri ember. Egyébként végtelen szomorú, hogy az élet magasabbrendű öröméhez nem juthat hozzá és ennek nem ő az oka. A nép életereje és életakarata többet igényel az evés-ivásnál. Mikor templomot épít, harangot szerez, iskolát állít: erejének öntudatát keresi és az abban való örömét akarja kiujjongani. Aki, mint én, százszor látta a „parasztot" csillogó szemmel tekinteni arra a templomra, vagy iskolára, melyet ő épített s amelyre ő adakozott: az sohasem fog kételkedni ebben az igazságban... Nem az a teendő (tehát), hogy a népet kiemeljük a maga reális és egyedüli életeleméből, hanem az, hogy teljes erőnkből válasszuk el a „nép" fogalmát a műveletlenség, nyomorúság, öntudatlanság, kicsinyes földhöztapadás, alacsonyrendű lelki élet fogalmától. Egyszóval, hogy a régi életet a maga légkörében és környezetében megsemmisítsük."

Makkai reformer vonása jut kfiejezésre ama tulaj-