Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-01-01 / 1. szám - Szitnyai Zoltán: Vendég a pusztán

— Igen,

mennem kell már, — dadogta a vendég és íelemelkedett.

Az ispán és a gazda csodálkozva nézték, hogy milyen gutaütésesre gyulladt egyszerre a képe.

A vendég szótlanul botorkált a kocsiig, ott magára húzkodta a porköpenyt és tétován szétnézett:

— Ja

igen, még a kisbőrönd.

— Majd

én, — állta útját a férj és máris hozta a házból szívesen.

Fedor bepréselte fejét a gummisapkába. Könnyednek akart látszani, de zavartan mosolygott.

— Hát

kezét csókolom... Csókolom a kezét, —kezdett hozzá másodszor is, de már nem tudta, nem merte hozzátenni, hogy Csibe. Várt még valamit, már csak merő szokásból is olyasféle hívást, hogy nézzen el máskor is arrafelé. Ehelyett Csibe azt kérdezte:

— Mindene

megvan? Nem felejtett itt semmit?

Akkor meghajtotta magát és kezet csókolt. Hűvösen ■megérintette Gábor tenyerét és beült a kormánykerék mellé. Beljebb gyűrte porköpenyét, a kocsi ajtaja becsapódott. A motor felbúgott, a duda rábődült a libákra s a mozduló kerekek alatt megroppant a kavics. Fedor kesztyűs keze mégegyszer kibújt a szélfogó alól, de már fenhéjázó, dölyfös, utolsó üdvözletre. Aztán a kocsi lendült egyet, nekifutott a dülőútnak s pillanatok múlva el is tűnt a nyírfák mögött.

S ők négyen ott maradtak, négyen az asztal körül. Az asztalfőn Csibe, jobbról Kárász bácsi, balról az öreg ispán és szembe Gábor, aki az imént jött vissza az irodából és valami levelet gyűrt a zsebébe néhány pillanatra elkomorodó arccal. Aztán nagy mozdulattal koccintásra emelte poharát. Fene bánja, hogy mi lesz holnap és ha nem lesz föld és nem lesz semmi, ez a Csibe, ez megmarad már akkor is. Az aszszonyra villant a szeme és magába szedte azt a nagy, teli, meleg nézést, amit onnan kapott vissza. Nincs .itt semmi baj. A két öregre nevetett pajkos hunyorral, mintha mondaná, most hát végre magunk vagyunk. Azok is vissza pillogtak értőn a pohár pereme fölött, öreges csínnal és beleesettintettek az italba.

Csibe meg felállt, megkerülte az asztalt és megállapodott egy pillanatra Gábor mellett, Csak annyit tett, hogy megszorította a kezét, egyetlen heves mozdulattal, aztán leemelte az asztalról az üres üveget és megindult vele a ház felé.

SZUNYÁI ZOLTÁN.