Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1934-03-01 / 3. szám - Neubauer Pál: A mai Európa szellemi irányvonalai
A MAI EURÓPA SZELLEMI IRÁNYVONALAI A NÉMET IRODALOM Új IRÁNYA Két ismert név fejezi ki a német irodalom új irányát: Hanns Heinz Ewers és Hanns Johst. Ewers irodalmi munkássága 1910-ben volt domináló erejű és az akkori kritikusok a „szatanológia" és a „misztikum" jelzőivel operáltak, ha róla írtak. Ewers irodalmát elskatulyázni nem lehetett, mert különösképpen az „Alraune" című regényével olyan egyéniséget domborított ki, amely a született művészt igazolta. Ha ma kritikus tollal nyúlunk Ewershez, két embert kell benne megkülömböztetni: az Alraune szerzőjét, aki költő volt és a Horst Wessel című regény íróját, aki ugyan az eszközökben és a technikai tudásban megmaradt fölényes művésznek, de írásművészetét a szociális és politikai irodalom síkjára helyezte. Ellenfelei kissé fölületes és kevés tehetségre valló gúnnyal intézik el, konjunktúra-lovagnak nevezik, aki hamar átorientálódott és az érvényesülési lehetőség talán gyorsan tovatűnő pillanatát akarja kihasználni. Az Ewers-égyéniség problémája a művész azonban ily olcsó eszközökkel nem intézhető el, már csak azért sem, mert Ewers valóban rendkívül tehetséges író, tehetségesebb azoknál, akik ma ilyen kritikával akarják elnémítani. A tárgyilagos kritika talán Bismarck híres mondására hivatkozik: „Csak az ökör következetes", vagy eszébe jut, hogy a „művész hazája széles e világ". De ennél is sokszorosan fontosabb emlékezni rá, mit jelentett Ewers ogy nemzedéknek akkor, amikor nem éppen véletlenül százezres kiadásokban fogytak regényei. Ez pedig azért történhetett, mert az „érdekfeszítő" történet mélyén ott lakozott a német mesemondás misztikuma, amely nem volt távol a „Pippa"-tól, amely Gerhardt Hauptmannt a németek költőfejedelmévé koronázta. — Ewers is a mesét írta, az álmot, szemben a külső történés olcsó realizmusával, a Zola inauqurálta riportregénnyel. És ha talán azért volt kissé túlszenzációs sikere, mert mondén mezbe öltöztette a mesét, ez nem jelenti azt, hogy kevésbbé volt költő, mint a borongósan
