Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1934-03-01 / 3. szám - Neubauer Pál: A mai Európa szellemi irányvonalai
misztikus és nehezen emészthető pár excollence német irók. A tárgyilagosságnak azt is meg kell állapítania, hogy Ewers mai irói munkássága eddigi világszemléletének egyenes folytatása, csak amit régebben mondénnek neveztünk, az ma oolitikai ízű. Ha kevésbbé tehetséges emberről lenne szó, akinél a konjunktúra hajszolása elnyomja az irodalmat, akkor az irodalomból való kirekesztése talán meqokolt volna, de Ewers új regényében, amelynek témáját Horst Wossel életéből merítette, megint bebizonyította, hogy rendkívüli tehetség, ennél jóval több: költő, aki túl emelkedik a téma anyagi kötöttséaén és tárgyát a politikai világból az erkölcsi és főleg a művészi síkra emeli. A következetesség a nagy tehetségnek nem tartozéka. Wagner Richard fiatalabb éveiben forradalmár és Bakunin barátja volt, később mégis éppen ő adta a németségnek Bayréuthot és a német mítosz grandiózus zenedrámáját. A német irodalom új iránya Johst Hannsban találta meg Ewersen kívül a lecinregnánsabb kifejezését. Johst, hogy úgy mondjam, tehermentesíti Ewerst. Johst regényeiben és drámáiban a német lélek individualizmusáért küzdött és már a háború előtt lett híressé „Ein Menschenuntergang" című drámájával, amely Grabbe német faustikus költő életét viszi színre és a mai nemzetiszocialista Németországban úgy hat, mint ennek a kornak és világszemléletnek dübörgő beharangozása. Nem véletlen tehát, hogy Johst már tiz év előtt csatlakozott Hitler mozgalmához és hogy ő lett a berlini állami színház fődramaturgja, amikor Hitler kancellár lett. Sajnos, ebben a magasságban megszédült és gyűlölet vakította el és olyan cselekedetekre ragadtatta magát, emelyeknek semmi közük az irodalomhoz, Ewers percre sem tért le az irodalom útjáról, amely minden kritika dacára a komoly alkotás Rómájába vezet, míg Johst, ma, az új világnézeti elgondolás megvalósításának Dillanatában, költőileg nem tudott helyt állni az Eszméért, amelyért évtizedekig küzdött. A német irodalom új iránya e két emberen keresztül tanulságos és értékes perspektívában mutatkozik. Túlzásoktól és kilengésektől eltekintve, amelyeket a forradalmiság örök számlájára kell írni, akár jobbról, vagy balról nézzük az irodalom eseményeit,