Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-03-01 / 3. szám - Osváth Tibor: Tovaris

Egy kis állomáson csendőrök szálltak a vonatra. Azt mondták utasvizsgálat lesz. Kocsiról-kocsira mentek és mikor a Miska piszkos vagonjához értek, akkoreayszerre végeszakadt a Miska kismarjai utazásának.

Alig, hogy meglátták Miskát, azonnal ráolvasták a szentenciát.

— Te

bátyuska hadifogoly vagy. Valahonnét megszöktél. Állj csak oda oldalt a folyosóra, majd később beszélünk veled.

A piros rubáskás és a két káposzta szagú asszony sűrűn hányni kezdték magukra a keresztet.

— Krisztus

segíts. Légy irgalommal, — mormogták nagy [elkendőzéssel.

Miska engedelmesen és hang nélkül félreállt a folyosóra, de mikor a csendőrök a következő rekeszbe léptek, akkor egyszerre piros lett az arca és meggyulladt benne a mehetnék. Nagy sebesen eltarolt a hátsó ajtóig, csöndesen kinyitotta és leereszkedett a földre. Ott megmarkolta a kenyérzsákját, nyaka közé kapta lábait és elloholt a nagy ismeretlenbe.

Rohant-rohant, egészen addig, míg semmit sem látott a vonatból, csak messze felhőző, piszkos, sárga füstjét. Akkör megcsendesedett és lépésre fogta az utat.

Csak ment-ment, jó gyalogosan.

Jó gyalogosan és jó sokáig. Vasútra ülni nem mert.

Eltelt egy hét, eltelt két hét, Miska csak ment.

És hosszú vándorútján így érkezett el a fehérbe borult taigai őserdőkhöz.

Nézte-nézte maga előtt a nagy veszett fehérséget és elkomorult az arca. Eddig észre se vette, hogy leesett a hó, pedig rajta tapodott már ötödik napja. De hogy a Kopasz ágú, fehér erdőből valami nagy fagyos lehelet suhogott kifelé, megtapogatta az oldalán rövid katonaködmönét és úgy találta, hogy sehogyse nem jól van így.

Egy pillanatra rávillogott az esze arra is, hogy bizony talán nem is kellett volna otthagyni a nagy behemót Mihalj Mihajlovics csöndes házacskáját. Nem bizony.

Mondta is eléggé a lötyögős nadrágú gazda. Mondta szépen a Vjerocs lány is. Húzta-huzigálta a meleg istálló is. A nagy boglya jószagú széna is. A könyörgő szemű tehenek is. Meg minden.

Hát most már...