Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1934-03-01 / 3. szám - Osváth Tibor: Tovaris
gáttá nagy háladatosággal szőrös kezeit és elköszönt tőle. Varja megbíztatta, hogy egy napig kell mennie, akkor nagy állomásra ér és ott bizonyosan vonatra ülhet. Kapott egy nagy darab kenyeret, meg öt darab hagymát útravalónak és nagy hegyesen kezdte tapodni jól kialudt erővel a sínek mellett futó kis gyalogösvényt. Egyfolytában ment-ment, míg csak Jálá állomására nem ért. Sötét este volt, mikor megérkezett és alig sündörgőzött óra hosszáig, jött egy vonat a Bajkál felől. Miska nem kérdezett semmit és senkit. A vonat háta mögé került és mikor már indulásra mozogtak a kerekek, fellépett a legpiszkosabb vagonba. Szerényen húzódott meg a sarokban s úgy állt farára szorított kenyérzsákjával és lapos hátizsákjával, mint aki csak a szomszéd faluig akar utazni. Sokan szorongtak a fapadokon. Miskához legközelebb egy nagy vörhenyes szakállú piros rubáskás paraszt ült. Mellette egy térdig csizmás, hórihorgas siheder. Volt még a szomszédságban két asszony is, akiknek káposzta szaguk volt. A vörhenyes szakállú kolbászt rágott s a héjját a két lába közé köpködte, a két asszony pattogó fogakkal szemicskézett és mindnyájan forró teát hörpöltek egy nagy közös csajnikból. A homályon át mindnyájan megnézdegélték Miskát. Félóráig nem szóltak semmit, csak rágcsáltak és köpködtek. Akkor a piros rubáskás nagy barna szemével felnézett a Miska arcába, megfogta a csajnik fülét és Miska csuklójára akasztotta. — Igyál te is barátocskám. Biritye. — Köszönöm szépen, — mondta Miska — kivette a pléhkulacsát és megtöltötte. A nagy robogásban észre sem vették, hogy éjfélre már nagy szerető barátságban mesélgették egymásnak életük történetét. Mikor azután beléfáradtak, elaludt mindenki. Miska leült a padlóra és a sarokba hajtotta fejét. Alatta kegyetlen lármával, sustorogva szaladtak a kerekek, de ő pelyhes bajusza boldog mosolygása alatt aludt el, mert úgy gondolta, hogy most egyenesen Kismarja felé visz az útja. Úgy érezte magát, mintha jóféle érmellékit kortyogatott volna és nagy örömmámorában legjobban szerette volna bóbiskoló, szelíd muszka barátait összecsókolgatni. Reggel azután beütött a mennykő.
