Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-03-01 / 3. szám - Török Sándor: Zökkenő

időkről, vidám falusi életről, lovakról, kutyákróF s az apjáról, így emlegette: megboldogult, jó édesapátok — $ ezeket jó volt hallgatni.

Mikor a Péter régi kék ruháját is átszabta ügyesen hosszú nadrágra s az ingére manzsettát varrt, akkor már bennejárt az életben és a fiúk röhögve mesélték, hogy látták Pozsica tanár urat kijönni a Fehér Bárányból, a mozis Médyvel, aki hosszú lábú, nyurga, kismellű lány volt, a vékony orrát mindig magasan tartotta és különös dolgokat beszéltek róla. A mozis Médynek rossz híre volt s Pozsica tanár úr pedig, mint egy majom, a kezén a manzsettájából és a nyakán a gallérból hosszú szőrök kunkorodtak elé és az erret nem tudta kimondani. És mesélték a fiúk, hogy milyen fura ember a nőkkel szemben Pozsica tanár úr, jaj roppant különös, de a mozis Médy mindenre kapható, ha jól megfizetik. Ök csak tudják, különösen András Ferkó, ő tudhatja — azt mondták, — de az nem fizet ám neki egy vasat se, sőt, barátom, hahaha, sőt! Na, de kérlek, kérlek!

S ő lesbe állott akikor, sápadtan és elszántan lesbe állott akkor a Fehér Bárány elé a sötét kaDualjal szemben. Napokig állott ott minden délután és estefelé mindenféle ürügyekkel és látta kijönni a kapu alól óvatosan Bodó századost, akiről azt beszélték, hogy hétvármegyében a legnagyobb nőcsábász, látta kijönni civilben óldalogva és utána kijött, pirosán és sietve, a Milecné, a Milec fűszeres felesége és mentek egyik jobbra, másik balra, de a Fő-tér sarkán találkoztak és Bodó százados köszönt: á nagyságos asszonyom, milyen szerencse!

És látta bemenni Sipnievszky uradalmi főintézőt és Gabárit a nyalka praxit, aki bricseszt viselt és fajdkakas tollat a zöld kalapja mellett és giggen járt, azon hordta a mezei virágot a polgármester leányá