Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-03-01 / 3. szám - Török Sándor: Zökkenő

rek tanyáztak az udvarán. De amolyan rossz híre volt és kiszáradt a torka, ahogy a söntés sarkában ült a késő éjszakában és a rántottára várt. Fejét a nyaka közé húzta alattomosan, úgy nézett körül. De csend volt a söntésben s a külső teremben is. A pincér öregember, Gereblye nevezetű, miért, miért nem — egy hordón számolt valamit s nem törődött vele, de ahogy ránézett, meghajtotta magát.

— Parancsol,

italt? Sör, spriccer? Bor?

— Három

decit.

A csapos poharakat mosott egy dézsában, a külső terem ajtaján két cigány kukkantott be, rávigyorogtak, de hogy nem bíztatta őket, elmentek.

A... azt a izét... azt a lányt, nem látta sehol. Már. lehet, hogy nincs is itt, ohó! nem is lehet az, persze, hogy nem, az már nem lehet itt. De, szóval nem volt pincérlány sehol. Ki tudja valahol — szárazakat nyel" és az asztal szélét kaparja a körmével — valamelyik szobában.

És most eszébe jutott, hogy égyszer — rövid nadrágos volt még — keddi hetivásárkor az András Ferkó sógora, aki jegyző Pettenban, elfogta őket a kapuban. Netek — mondta a jegyző, óriás, fekete ember, fekete volt még a foga is elől, koromsetét s egy-egy krajcárt nyomott a markukba — üljetek be a szekerembe, a szénába, vigyázzatok a lovakra, mindjárt jövök, — s elment a kocsisával ki a vásárba..

Akkor ők ott bámészkodtak kicsit a lovak körül, az igen érdekes volt a Fehér Bárány udvarában ilyenkor, aztán András Férkó valami parasztkölykekkel akadt össze, azoktól élő madárfiókot akart cserélni üveggolyóért, eltekeregtek a trágyadombig, ott kupeckedtek nagy csatarával, ő meg felmászott a szekérbe és bámészkodott. Csendes gyermek volt. Ahogy ott nézdelődne... egyszerre csak! S nem tudta levenni róla elbárgyult két szemét.... a hátsó folyosó végért