Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-03-01 / 3. szám - Török Sándor: Zökkenő

az ablakon át látta. A pincérlányt. Teréznek hívták, — szalmaszín haja volt, apró vizenyős szeme, húsos 'karja, — amúgy meztelen felső testtel hajolt ki, egy mosdótál vizet locsintott ki, másikat öntött a vederből, aztán a szemem láttára mosakodni kezdett. A lány megmosdott, megtörülközött, hajladozott a kendővel s az inge után nyúlt... Akkor látta meg őt, csufolódó mozdulatot tett, valamit odakiáltott s előrántotta a függönyt.

Nem szólt akkor egész nap, másnap se igen s még jó ideig szó nélkül jött-ment, ha rászóltak összerezzent, nem nézett a szeme közé senkinek, egyszer meg sírvafakadt egy este, csak úgy ok nélkül. Akkor Péter mondott az anyjának valamit németül s furcsán Is nézett rá. Na aztán a Mamuka magához édesgette, spárgával ügyes játékra tanította, meg egy mondókára, amelyiket oly igen nehezen lehetett egyvégtiben elfujni, de gyorsan, mint a szélvész: — elől megyen hat pap, utána megy hat bak, hatot ütött, bakot ütött, hatot bakot, bottal ütött hat pap. Nahát tiszta kacagás s elmúlt minden.

...Hozták a rántottét s a bort is...

Aztán csak telett, múlott az idő. A fiúk — András Ferkó és Harangozó Jóska kivált, de mind a többiek — titokzatos utakra osontak, amelyeknek nyomán elváltozott á szemük járása, a hangjuk ismerős muzsikája, a lábuk dobbanása, könyveket, bélyeget, rovargyűjteményt, korcsolyát csereberéltek és adtak el, anyagi gondjaik voltak s összebújva egymásközt rossz betegségekről beszéltek hencegve. Elidegenedtek, pedig ő hasonló szeretett volna lenni hozzájuk. De mintha elkésett volna vele, valami félő szorongással gondolt a cimborák titkai félé.

Fülledt nyár vége volt, kora reggel s alkonyattal a kertecskét, az udvart öntözték Péterrel — a Mamuka gyomlált, motozott az ágyak között — ők nagy ved