Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-03-01 / 3. szám - N. Jaczkó Olga: Háborús történet

A kisleány lelkendezve futott fel a kertből a nevelőnővel.

— Nahát,

hogy itt a Lili, — intonált a kisasszony egy műörvendezést, — kérdezze csak meg tőle Mocóka, nem ütötte-e meg a vasszekrényben a fejecskéjét és adjon reggelit a szegénykének.

Beleterpesztették a nagyfejű karakterbabát a Hegedűssel szemközt álló fotöilbe s a kisleány játékedényekben szabályszerű reggelit pocsékolt el a baba szolgálatában.

— Ugyan

mit reggelizett az enyém? — nézett Hegedűs a szétpiszkált falatra; — vájjon hol nyomott az anyja a markába egy szalonnabőrkét, amelyről Laci már lefaragta a zsírosat? Bizony máskor is a szájába dugtak a gyereknek valami pótlékfélét, hogy elszórakozzék evés helyett.

Előbb csak a baba elé tett ételt döfködte éles tekintettel, mintha annak az értékéig rövidítették volna meg az ő gyermekeit. Laci, kis Laci, hol szakgatta vékonyka kezeit a kosár, míg ő apaságának védő ölelését ráfonta egy vasszékrényre, amelyben egy rongyfigurát, meg egy cifra cafatot mentett? Meglódult benne a falhozállított lelkiismeret, meglódult a kijátszott családi érzés. Szétdobta a karjait, mintha vassúlyzókat csóválna meg bennük, hogy odateremtse ehhez a szívtelen álnoksághoz.

A kisasszony elrántotta Mocókát és ijedten futott el vele. Csak a baba maradt ott, tagjait szétterpesztve a kényelmes karosszéken. Festett arcából együgyűen mosolygott a szeme.

— Te

hulla! Te alávaló szemét! — üvöltött Hegedűs és a csészét, amelyben még ott aranylott a második adag tea, odavágta a baba fejéhez.

Hegedűs reszketett a dühtől, valamit áhított, amin kitombolhatja magát, ami keményen álljon ellen és aztán behorpadjon az ökle alatt!