Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-03-01 / 3. szám - N. Jaczkó Olga: Háborús történet

— Lacikám,

— rebbent egyszerre megélénkülve a ’kisfiúhoz, — hiszen te tudsz oroszul is, te görög-katolikus iskolába jártál! Nézd csak, — s lekapott a falról egy vásári Mária-képet, — ennek a hátára magyarul is, meg oroszul is rá fogod írni: „Keresztény testvérek, a Szűzanya irgalmára kérünk, kíméljétek meg a szegénységünket!" Hiszen az oroszok is emberek, talán azoknak is van szívük!

Lacika tétován nézett az anyjára. A földrajz órákon felszedett néprajzi tudásában igazán nem foglaltatott az az adat, hogy van-e az orosz birodalom népmillióinak szíve.

Hegedűs keserűen mosolygott.

— Hát

srapnelül meg gránátul nem tudsz Laci? Azoknak is írni kéne valamit.

A gyerek egy kissé fennakadt az apja cinizmusán. De az anyja könyörgő tekintete újra megindította és tollát törülgetve, igyekezett a kép hátára rajzolni a keze alá nem igen álló kacskaringós cirillbetűket.

Hegedűs megemelte a zsákot. Hadiszolgálatra alkalmatlanoknak bizonyult inai roskadoztak alatta.

— Te

a gyereket, Laci a kosarat. Számoljatok avval is, hogy nagy tolongás lesz, hogy lökdösnek majd t|iteket. Na, próbáljátok! Az asszony karjára emelte a háromévest, akit a maguktól megvont falatokkal jó súlyosra gömbölyítettek, Laci a kosarat emelte fel. Hegedűs vezényelt, utasításokat adott, mint egy cirkuszi tréner az előadás előtt, mikor a halálugrását gyakorolják.

— Hát... már mehetünk is, ideje; fújjátok el a lámpát!

Az asszony keresztet vetett s nagynehezen viszszatartotta könnyeit. Sóhajtását lefojtotta a mellére boruló hároméves gyerek.

Laci a lámpa felé ágaskodott, hogy elfujja, amikor belépett a cég szolgája az igazgató levelével. A férfi