Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1934-03-01 / 3. szám - N. Jaczkó Olga: Háborús történet
még örülni is fog, hogy írnok létére őt érte ez a kitüntetés. A családja elmegy nélküle is. Ha szerencsésen visszakerülünk, adatok majd neki valami jutalmat. A gépkocsi előállt. Mocókát prémes lábzsákba dugták, s a tisztiszolga-sofőr beült vele a hátulsó ülésbe. A kisasszony majd vonaton megy utánuk az úrral... — Jaj szívem, ezt nem, megfázik a kezecskéd, — vette el tőle az asszony a babát, melyet szorongatott. — Csomagolja be a kalappal együtt, — lendített oda az urának, — legyen majd mível játszania mamáéknál. Pá szívem, vigyázzon magára! Fellibbent a volánnál ülő Mayer mellé. Az első kanyar lendülete odaszorította az asszonyt a férfi oldalához. Aztán úgy is maradt. II. — Még egy zsákba valamit, kapkodott Hegedüsné, — hiszén csak egy párnát dugtunk be. Min fogunk a marhakupéban és a barakokban aludni? Haja kúszáltan a homlokára csapzott, lábaiban vastagra fuvódtak az erek. — Ide nem fér több, — rángatta Hegedűs az egyre csomósodó spárgát a tömött zsákon. — És még egy zsákot? Ki cipelné? Én viszem ezt, te a gyereket, Laci meg a kosarat az ennivalóval. Csak elbírja? Laci legénykedve mosolygott és megemelte a kosarat a három kenyérrel, az egy kiló szalonnával, s a gyerek tejesüvegével. Úgy lógott a karján, mintha nehezékül akasztották volna rá. Az erőlködés eltépte sovány arcán a mosolyt s még egy köhintést is kihúzott keskeny mellcsontjai alól. — Istenem, — nézett körül az asszony, — hiszen nem viszünk semmit, mindenünk itt marad! Panaszos tekintete a hitvány bútorokra tapadt.
