Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-03-01 / 3. szám - N. Jaczkó Olga: Háborús történet

még örülni is fog, hogy írnok létére őt érte ez a ki­tüntetés. A családja elmegy nélküle is. Ha szeren­csésen visszakerülünk, adatok majd neki valami ju­talmat. A gépkocsi előállt. Mocókát prémes lábzsákba dug­ták, s a tisztiszolga-sofőr beült vele a hátulsó ülésbe. A kisasszony majd vonaton megy utánuk az úrral... — Jaj szívem, ezt nem, megfázik a kezecskéd, — vette el tőle az asszony a babát, melyet szoronga­tott. — Csomagolja be a kalappal együtt, — lendí­tett oda az urának, — legyen majd mível játszania mamáéknál. Pá szívem, vigyázzon magára! Fellibbent a volánnál ülő Mayer mellé. Az első ka­nyar lendülete odaszorította az asszonyt a férfi ol­dalához. Aztán úgy is maradt. II. — Még egy zsákba valamit, kapkodott Hegedüs­­né, — hiszén csak egy párnát dugtunk be. Min fo­gunk a marhakupéban és a barakokban aludni? Haja kúszáltan a homlokára csapzott, lábaiban vas­tagra fuvódtak az erek. — Ide nem fér több, — rángatta Hegedűs az egy­re csomósodó spárgát a tömött zsákon. — És még egy zsákot? Ki cipelné? Én viszem ezt, te a gyere­ket, Laci meg a kosarat az ennivalóval. Csak elbírja? Laci legénykedve mosolygott és megemelte a ko­sarat a három kenyérrel, az egy kiló szalonnával, s a gyerek tejesüvegével. Úgy lógott a karján, mint­ha nehezékül akasztották volna rá. Az erőlködés el­tépte sovány arcán a mosolyt s még egy köhintést is kihúzott keskeny mellcsontjai alól. — Istenem, — nézett körül az asszony, — hiszen nem viszünk semmit, mindenünk itt marad! Panaszos tekintete a hitvány bútorokra tapadt.

Next

/
Thumbnails
Contents