Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-03-01 / 3. szám - Surányi Miklós: A merengő titán

A gyűlölet néha nem egyéb, mint rajongás negatív előjellel és a gyűlölet nem egyszer csak gyötrő vágy a megbékélés és összeolvadás után.

Wagner is megbékélt a világrenddel, amikor megoldotta Wesendonck Mathilddal való szerelmi problémáját. „Igen", — írja barátnőjének elválásuk pillanatában, — „jól van ez így, minden jóra fordul még. Szerelmünk diadalmaskodni fog mindén nehézségen és minden akadállyal csak gazdagabbak leszünk. Mindjobban elmélyedünk ama szerelem lényegébe, amely megerősíti közömbösségünket a lényegtelen iránt. Igen, győzni fogunk! Máris a győzelem útján haladunk." „Oh, drága gyermekem", — írja egy másik levelében, — „csak egyetlen egy módját tudom elképzelni a boldogságnak, és ez csakis szívem mélyéből fakadhat nem pedig valamilyen külső okból. És ez a béke. A magamra kényszerített lemondás és önmegtagadás."

íme az ember, aki át akarja alakítani a világot, aki le akarja győzni a hatalmasok erejét, a hagyományos erkölcsök törvényeit, az arany démonát, a gonoszság uralmát és végül, mint egy merengő titán, beéri azzal, hogy önmagát győzi le.

Hát ezért volt a nagy harc, a sok embertelen munka és az emberfeletti erőlködés? Ezért. Az egyén végül beleolvad az egyetemességbe, az élet a halálba, a szerelem a lemondásba, a küzdő ember a megdicsőülés Wailhallájába. Magamagát nem tudta boldoggá tenni, megelégedett tehát azzal, hogy boldoggá tegye az emberiséget. Mindig ilyen sovány kárpótlással ámítják magukat az érzelmes és merengő titánok.

Az emberiséget nem tudta boldogítani, az életet nem tudta egy szakadatlan és boldog ünnepnappá tenni. De néhány ünnepnapot adott néhány embernek, azoknak, akik Wagner műveiben, az emberi lélek e csodálatos búja és illatos virágaiban önfeledt örömöt és kielégülést találnak.

SURÁNYI MIKLÓS