Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1934-02-01 / 2. szám - Ismeretterjesztés - Mágócsy Dietz Sándor: A természet hatása a gazdasági életre
De az emberi befolyás hatáskörén kívül esik a föld földrajzi elrendezése is. Az emberi erő és képesség elképzelhető legnagyobb mértéke sem terjedhet odáig, hogy a tenger mélyébe szárazföldet és a szárazföld helyébe tengert varázsoljon. Még egyes kisebb szárazföldi területek földrajzi fekvését, avagy alakulatát sem tudja megváltoztatni. Nem tudja a hegyeket ledönteni és nem tud a síkság helyén hegységet emelni. Építhet csatornákat és a vizet más úton vezetheti, de a folyók folyásának irányát nem tudja megváltoztatni. Az ember erején és képességén felül álló, hogy a hegyekből a síkság felé folyó patakok folyását a síkságról a hegyekbe terelje. Vannak természeti javak, melyeket az ember gyarapíthat, javíthat, munkájával céljainak megfelelően átalakíthat, mint pl. a talaj termőképességét, de ezt is csak bizonyos határig és bizonyos korlátok között teheti, addig és annyira, ameddig és amennyire a természeti viszonyok lehetővé teszik. És mindez a gazdasági élet alakulására gyakorol döntő befolyást. Az emberi akarat megkísérelheti a küzdelmet a természet szabta gravitációs iránnyal és egyéb adottságokkal ellenkező irány fenntartásáért, de a természet hatalma végül mégis győzedelmeskedik. A gazdasági tevékenység is élet. Élet, mert hajtó erők, az emberi életműködésből származó erők, az ember szükséglete és fogyasztása hajtják; mert szakadatlanul, megállás nélkül mozog, az emberi élet fenntartásának természeti kényszere mozgatja és az emberiség jövőjét, földi életét alakítja. A gazdasági élet is a természet törvényeinek van alávetve, a természet adottságaiból folyik és a természet törvényei szerint működik. A gazdasági élet mikéntjét, berendezését, működését, irányát és minden megnyilvánulását nagy vonalaiban és részleteiben is befolyásolja. A természeti erők közül mindenekelőtt az éghajlat az,amely valamely terület gazdasági életét pontosan meghatározza, előírja és körülhatárolja. Az éqhajlat hatása az ember fizikai és még inkább szellemi teljesítő képességeire közismert. A sarkvidék hidege, mint a trópusi kiima melege csökkenti a teljesítő képességet. A mértéken felüli és hosszan tartó hideg rengeteg erőt fogyaszt. Az éghajlat kedvezőtlen befolyása elleni küzdelem miatt a hideg éghajlat alatt