Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1934-02-01 / 2. szám - Kézai Béla: Oswald Spengler alkonya
bán, a felfedezőkben és a mérnökökben, kik e lázban nem vették észre a végzetes következményeket, többek között azt, hogy színes fajú kulimilliók a fehérektől eltanult technikával, olcsóbb munkabérrel, a fehéreket éhhalálra juttató versenyüket megkezdték. Végeredményben tehát e harmadik determináns felléptével a menekvés utolsó reménysugara is kilobbant. A fehér embeír megépítette a gépet s ez leigázta alkotóját. Ez a fehérember sorstragédiájának beteljesedése, amiből vagy az öngyilkosság vagy a gépkultúra lerombolása jelenti az egyetlen kivezető uta t." Nincs tehát vigasztaló szava, ötlete sem az emberiség megmentése számára, amely azonban kétségtelenül élni akar s annyi új jelét adja a hősies erőfeszítéseknek, hogy kiláboljon a jelen döglesztő mocsarából. Spengler azonban nem vesz tudomást ilyen és ehhez hasonló erőfeszítésekről, azoknak kétségtelen valóságáról. A történelem önkényes értékelése az ő számára evidensebb valóság, mint a történések ellenőrizhető, sőt átélt valósága, amely tovább megy a maga útján s magával viszi az emberiséget a spengleri pesszimizmus, a spengleri válsághangulat légköréből. Ez a valóság, amelynek tettei, tényei naponként szaporodnak, szemébe nevet az ilyen értelmezéseknek, amelyek a valóságok helyére akarják belopni magukat, hogy a tetterőt elfojtsák s az iniciálé készséget elaltassák a henyélésre mindig hajlamos emberekben, nyilván abból a szándékból, hogy „tabula rasa"-t csináljanak a jelenkor Dsingiszkánjai, Stalinjéi s egyéb diktátorai számára... KÉZAI BÉLA
