Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1934-02-01 / 2. szám - Kézai Béla: Oswald Spengler alkonya
winizmus biológiai törvényeit alkalmazza, holott egészen kézenfekvő, hoqy szellemi jelenségeket s azoknak kollektív összefüggéseit: a kultúrákat, nem lehet merőben anyagelvi szempontok szerint érteimezni. Spengler tehát a kultúrtörténet darwinistája s érvényessége kétes voltának bizonyítására elég, ha mindössze ebben fejezzük ki bizalmatlanságunkat, hogy ha a darwinizmusnak hasztalan kellett megpróbálkoznia az egyetemes természetmaayarázat autochton problémáival, akkor vállalkozhat-e „kultúrtörténész" a dilettantizmus gyanúja nélkül egészen más szubsztanciájú jelenségek magyarázatára olyan módszerek alkalmazásával, amelyekkel a „saját" szaktudomány paripáit sem tudja megnyergelni? Spenoler azonban nem hátrál meg ilyen ellentmondások elől: ha megriadna, nem lenne költő, minthogy éppen ezért nem tudós. Innen van, hogy a rendkívül összetett „történeti folyamatokat" a „biológiai folyamatok" fogalmával helyettesíti abban a hitben, hogy ezzel a mesteri fogalmi redukcióval szolgálatot tehet a filozófiának, aminek célja, hogy a problémákat egyetlen igazságra vezesse vissza. Helyesen jegyezi meg Schütz Antal, hogy a történelem „problémáinak nagy gyüjtőmedencéje és kútfeje", amiben a biológiai létezés problémája csak egyike az ebben foglalt problémáknak. Spengler tehát a történelem számos problémái közül egyet kiragad s azt, mielőtt értékelméleti vizsgálatnak vetette volna alá, önkényesen generalizálja s a többit ez alá rendeli. így lett őnála a biológiai elv legfőbb, irányító problémává s rendszerető, értékelő szemponttá. Dilettáns merészsége csak azoknak a „történetíróknak" szellemességével vetekedik, akik az amerikai magazinokban pl. ilyen címen írnak történetfilozófiai értekezést: „A csók szerepe a világtörténelemben", „A gyomorbaj hatása Napóleon hadműveleteire". vagy pedig: „Kleopátra orra és a római birodalom jövője." Ezek az irracionális véletlenségek és egyoldalú tények valóban értelmetlenné tehetik a történelmet s mégis amikor Spengler kimondja, hogy az emberi történet merő értelmetlenségek sorozata, voltaképen az egyoldalú eestlegességeknek nagyobb hitelt folyósít, mint magának az egész történelemnek. Természetesen, ha Sepngler a keresztény filozófia dualizmusát elfogadná, nem kellene reménytelenül keringenie a biológista világnézet labirintusában. Ö