Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-01-01 / 1. szám - Szitnyai Zoltán: Vendég a pusztán

gít, segítsen végre magán az ember is. A tarlószéleni úgy állt az uraság, nekimagasodva, vagy kétméter hosszan, mint sudár jegenye. Az öreg ispán meg mellette, alatta, amint esztendőről-esztendőre csökken, zsugorodik, hogy már szinte ki se látszik a csizmaszárból, csenevész, öreg cserje a nagy fa tövében. A földesúr néz, egyre néz, meleg nézésű szemében gyönyörködés gyülekezik, aztán kissé megrándul a sűrű, fekete bajusz, felhők húzódnak homlokára s árnyékos mély vésetek nyüzsögnek a fiatal arcon. Bosszúsan suhint a náddal s lekaszál néhány bojtorjánfejet. Valami sóhajfélét lehel, szinte nyihog, ahogy mondja:

— Most annyi van, hogy sok is. Oszt mégis semmi. Mind másnak dolgozunk. Kárász bácsi, csak azt nem' tudjuk kinek.

Az öreg ispán csak köhécsel, egyik lábról a másikra nehezedik, de szólni nem tud. Beszélni csak olyankor szokott, ha már nem lehet hallgatnia. És épp ennek a fiatal uraságnak mondja, amit mondhatna? Hisz az úgy töri magát hajnaltól estéiig, akár az utolsó béres. Nem is uraság már, hanem maga is földet túró paraszt, mint a többi. Oszt mégis hiába. Egy kocsikerék sincs már, amit föl ne írtak volna. Hát erről szóljon? Hallgat, a csizmasarkával fúrja a földet és sűrűn pislog, mintha naptűz csiklandozná egyszerre a szemét. Föllélékzik amikor megmozdul az uraság és továbbmennek.

Elkerülnek a kastély kétméteres kőkerítése mellett. A lombok közt áttekint a piros cseréptető. A széles allé a vasrácsos kapúig szalad s amint elhaladnak arra, egy pillanatra látszik a kastély sárga arculata, zöld zsalus ablakaival, melyek ki nem nyílnak esztendők óta. A széles kőterraszt lomposan, gazul árasztja el a vadszőllő haragoszöld sűrűje. A széles út kavicsát elhordta a szél, elmosta olvadás, eső. Tavaly még csak tett-vett ott bent valamit az öreg kertész, de idénre már az is meghalt. Olyan vadon a nagy park, hogy a csöndességtől szinte félelmetes, mintha temető lenne elhagyott templommal. Pedig valamikor négyes fogatok nyugtalankodtak előtte ilyenkor, aratás után, amikor még élt az öreg nagyságos és két banda is akadt, egyik a városbeli, amelyik az uraknak húzta, a másik meg a faluban, a gazda udvarán. Az volt ám az aratóünnep, kétnapos dinomdánom.

A nagy, poros úthoz értek, amelyen túl az intézői lak van, aztán a major. Valamikor úgy feküdt itt ez a.