Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-02-01 / 2. szám - Kézai Béla: Oswald Spengler alkonya

OSWALD SPENGLER ALKONYA

l.

Mondjunk le egyelőre erről a kísértésről, hogy Spengler tételeinek immanens érvényességét történetkritikai és filozófiai szempontból vizsgáljuk. Kultúraszemléletének és világnézetének különben sincsenek megfelelései és érintkezési pontjai a kultúratudomány és a filozófia kategóriái, rendszerei között, legalább is az eddig megalkotott rendszerek között. Történetszemléletének szociológiai vonatkozása korához és hívei tömegéhez sokkal tanulságosabb megfigyelésekre ad alkalmat: hiszen az ő tudományos jelentőségét tulajdonképen ezek a szubjektív vonatkozások teszik érthetővé s emelik szinte önmaga értéke fölé. Hozzájárul ehhez a tekintélyi szuggeszciónak azon rokonszenves eleme, amellyel minden rendszertől és világnézettől függetlenül-valónak állíthatta be magát és gondolkodását, hasonlóan a romantikus korszak nagy költői egyéniségeihez, kikben az egyéniség korláttalansága a mindenség határtalanságával, a zseni öntudat pedig az egyetemes életérzéssel azonosult. E szubjektív vonatkozásokon kívül azonban arra a depressziós közhangulatra is figyelemmel kell lennünk, amely mondanivalóinak eredetiségét és babonázó e>rejét, valamint világképének sötét körvonalait apokaliptikus arányuakká nagyítja s a túlzaklatott képzelet hozzáadásával színesíti. Eddigi kritikusaival, ha nem is ellentétben, de párhuzamosan, helyesebb módszerhez folyamodunk tehát, hogyha filozófiája érvényességét ennél aránytalanul nagyobb hatásának mértékével mérjük le.

Általános hatásának magyarázata pedig filozófiájának merőben költői természetében van s abból az ösztönösen ősi, szinte tudatalattian primitív és drámai életérzésből fakad, amely ott szunnyadt a tételes vallások és filozófiák mögött, mint valami misztikus természeti erő, amiből a kultúra sokezer éve keveset tudott transzformálni és Jdfinomítani. Spengler világképe tehát inkább kelti