Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-02-01 / 2. szám - Kézai Béla: Oswald Spengler alkonya

egy monstruózus költői fikció benyomását, mint egy következetesen végiggondolt filozófiai rendszer képét. Filozófiájában annyi a költői elem s konstrukciójának körvonalait elmosó szín, hogy csak mint befejezett egész hat, mint egy műalkotás, amelynek anynyi köze van a racionálishoz, mint minden emberi életmegnyilvánulásnak ahhoz, hogy valamelyes filozófiával megközelítve, értelmezhessük is. A legnagyobb nehézség azonban onnan ered, hogy ez a spengler költészet nehezen bír el kívülről alkalmazható értelmezést, helyesebben: olyan prestabilis szabályokat és szempontokat, amelyekkel például az. esztétika operál. Spengler költészetének saját filozófiája van, amelyet nem választhatunk el attól a költői háttértől, amiben ez a filozófia megelevenedik. Ez a filozófia csak kifelé relatív, de önmagára nézve, az önmaga áltai felvetett problémákat illetőleg olyan; szuverén és abszolút, mint a legkristályosabb tanizmus a skolasztika fénykorában. Spengler filozófiájában, nem az emberiség kérdez s nem a filozófia felel, hanem a filozófus kérdez és Spengler — a költő felek Spengler egy szóval sem kérdez többet, mint amire filozófiája megfelel. S minthogy ő minden saját kérdésére megfelel, könnyen; kelti azt a megtévesztő benyomást, hogy mindenre megfelelt, például olyan kérdésekre is, amelyek: Spengler nélkül is megválók. Spengler azok közé a tagadók közé tartozik, akik úgv tagadják az egyes meglévő problémákat, hogy nem kérdezősködnek felőlük. A tagadás ez a módja lehet eredeti, lehet szellemes, de semmiesetre se méltó egy filozófushoz, azonban hozzátartozik a struccmadár természetéhez.. Spengler viszont igényt tart a „filozófus" nevére s ezt megteheti, mert olyan problémákról hallgat, amelyekről az emberiség az antifilozófia e korszakában^ amúgyis megfeledkezett. A struccmadár szemében egészen természetes, amikor látja, hogy társai homokba dugják a fejüket s e struccok közül egyik se botránkozik meg azon, hogy filozófusuk hasonlókép cselekszik. Abban a korszakban még, amikor az emberiség gondolkodása univerzális volt s igazságszeretete szabadabb, kritikai állásfoglalása pedig becsületesebb, mert az elvetésre szánt problémának is szemébe nézett, Spengler hatásának érvényessége pontosan követte volna szemlélete immanens érvé