Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-12-01 / 10. szám - Tamás Mihály: Halálugrás

A cukrászné szélesre méltatlankodta a száját.

— De

hát ilyét, ezt mégse kéne tenni.

A patikus, kis tréfás ember volt, hangosan tromfolt.

— Biiizony,

biizony, furcsa ez, ahogy csinálta ez a Bodák Iván, de tudom én, inkonyitóba akart maradni, azért csinálta így. Biiizony nagysád . . .

XVI.

Körülöttük mindenfelé^ a szőllők zöld tengere pihent. Júniusi tikkadt meleg ülte meg a fákat, az egész tájékot. Harmadik hete már, hogy kiköltöztek az Ivánék nyári lakásába, a szőllőheavek közé Eayedül voltak, mindenki nélkül. Iván kívánta ezt így, reggelenkint a kis szolgáló kihozta az aznapravalót, de mingyárt haza is ment. Kiugrottak az ágyból, Iván ledobta az inget és meztelen testére vékony fehér rajzkabátot húzott, Mária is csak könnyű inget váltott magára és hozzáfogtak a reggeli főzéshez. Reggeli után az ebédet kezdték főzni. Iván volt a mester kötényt kötött és meggyúrta a tésztát, Mária a tűzhely mellett állt. Csengő vígság volt az életük és minél rosszabb volt az ebéd, minél ehetetlenebb volt a sült, annál jobban ízlett nekik. Ebéd után kifeküdtek a ház elé, zöld fű nőtt ott buján, illatosán, a pokróccal együtt jó puha párna volt alájuk. Messzi környezetben ember nem jött, ők kifeküdtek a napra, belekacagtak a napba és szerették egymást. A két nagy almafa, mint két siibakoló katona, ott állt a hegyi út lejárójánál, a ház előtt és vigyázott rájuk És a fán madarak csacsogtak, azok is ügyeltek rájuk. Nagy daráló kádat hömbörítettek ki a napra, tele merték vízzel, léis alkonyaikor ledobták az egyetlen ruhát és paskoló, víg lubickolással merültek el a langyos vízben. Egymás szemébe dobták a csillogó cseppeket, vizes lett a hajuk, a csapzott fürtök befüggönyözték az arcukat. Kiugrottak a vízből a fű zöld selymére, Iván szaladt előre:-- Fogjon meg!

Mária szaladt utána, körül a házon, futottak, kergették egymást. A menekülő nyári nap enyhült világosságában. Mária lassabban futott, leszáradt testükről a víz, a hajuk is mindig könnyebben lobogott utánuk. Iván úgy tett, mintha leesne, leizuhant a pázsitra, Mária melléje zuhant, lihegő örömmel lettek egy tömeg.

Boldogság terjedt szét az esti égen.