Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1934-12-01 / 10. szám - Tamás Mihály: Halálugrás
Először nyitva volt az ablak, amikor aludtak, a szőllők rejtelmes esti csöndje belopózott hozzájuk. Nem volt baj, mért nem hallották meg a csendet. Azután becsukták az ablakot éjszakára, mert Mária azt mondta, hogy fázik, pedig hát tüzelt a teste. Később függönyt akasztottak az ablak elé, mert úgy találták, hogy a hajnal korán kél. Túl a hegyeken a város apró világai gyultak éjszakánként, nézték az apró föidi fényeket és eszükbe jutott, hogy emberek vannak ott. Később egy este Mária így szólt: — Milyen erős itt a csend! Iván nem válaszolt. Másnap este Iván szólt: — Milyen bántó ez a csend. — Mária válaszolt: — Igen. És tán ember is lopózhat a szőllőlombok közzé. Ezen az estén Iván éles baltát tett a fekvőhelye mellé. És amikor ott volt a balta és Mária észrevette, szorosabban simult Ivánhoz. — Félek. Másnap este újra kínt ültek a nyitott verandán és az előtérben denevér suhant el a fejük felett. Az első nap is, amikor kijöttek, akkor is repült egy denevér, akkor Iván utána kapott, meg akarta fogni. Most Iván ezt mondta: — Holnap bemegyünk a városba. Mária örült: — Igen, elég volt, holnap bemegyünk. Másnap reggel rendesen öltöztek fel és elindultak a város felé. Az élet felé . . . Iván hátra nézett, a szőllők felé. Mária kacagott és előre futott, a várbs felé. TAMÁS MIHÁLY
