Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1934-12-01 / 10. szám - Tamás Mihály: Halálugrás
rekre rémült szem meredt a detektívek felé. Terray nem szólt, némán öltözött, az asszony pedig értelmetlenül bámult rá. Amikor készen lett, a feleségéhez ment, lehajolt hozzá és megcsókolta. Az asszony ebben a pillanatban tért csak önmagához, széthullott tudata pillanat alatt lett rémületes egész: kiugrott az ágyból, távozó ura után vetette magát, rémült sikoltással' ölelte át a nyakát. — Nem . . . nem . . . nem engedem! , , , menjenek , , , nem engedem , , , Karja irtózatos szorítással meredt a férfi köré, azután gyengülni kezdett, az izmok ellanyhultak és az asszony, mint a dobott rongy, a padlóra zuhant. Egyingben szaladt be a cseléd a lármára. Terray lehajolt és a cseléddel együtt az ágyba' emelte az aszszonyt. Kapkodó sietéssel nyúlt az éjjeli szekrényre, a vizes pohár után, amikor az egyik detektív megfogta a karját. — Nincs időnk uram, ezt majd elvégzi az asszony is . . . Terray könyörgő alázattaí nézett az emberre, az pedig a karját fogta meg. — Menjünk . . . Hullott fejjel, botorkáló léitekkel ment ki az uccára. A rendőrcsapat eggyel fogyatkozva tovább ment. Bent az őrszobán gyűlt az ember. A vaskályhában dohogott a tűz, a kályha mellett, a lócán ültek sokan: Bakos, Huszty, Raul, Schiller: tisztviselők, tanárok, vagyonos maoánzók. Terrayt amikor bevitték, szótalan bólintással köszöntették. Télikabátban ült mindegyik, a fülledt melegben se vették észre magukon a meleg ruhát. Hajnal felé már a szomszédos szoba is telni kezdett behozott emberekkel. Már szürküllött kint az éjszaka amikor nagy lármával csapódott az őrszoba ajtaja Botorkáló léptekkel, félrecsapott kalapban, feltűrt gallérral bukott be az ajtón Stumpf tanácsos, egy szürkehajú agglegény. Mögötte állt a detektív, visszafordult és borgőzös hangon kezdett veszekedni vele. — Hát hová hoztál engem, te nyavalyás . . . hiszen ez nem kocsma . . . Becsantál, büdös. Megfordult és indult kifelé az őrszobából. A detektív elállta az útját, Stumpf rákiáltott. — Kuss hát, hadd menjek, itt nem adnak inni . . . Torray felállt, karonfogta az öregét, úgy húzta viszszai a szobába.
